Hirdetés

Feljelentések, fordítások, jelentések: kinőtte Székelyföldet a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat

Bemutatták a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat éves jelentését •  Fotó: Facebook/Benkő Erika

Bemutatták a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat éves jelentését

Fotó: Facebook/Benkő Erika

Naponta érkeznek megkeresések a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálathoz, egyre többen felismerték, hogy számíthatnak rájuk, így már nemcsak Székelyföldről, hanem a szórványból és az interetnikus vidékekről is kérnek tőlük segítséget – számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján Benkő Erika, a szolgálat vezetője.

Bíró Blanka

2021. március 18., 15:442021. március 18., 15:44

2021. március 18., 15:482021. március 18., 15:48

Hozzátette, Temes, Arad, Fehér, Bihar megyéből is futottak be jelzések a szolgálathoz. Az idei év tevékenységéből szemlézve Benkő Erika elmondta,

Bihar megyéből jelezték: a gyerekvédelmi igazgatóság nem figyel arra, hogy a magyar gyerekek anyanyelvi környezetbe, magyar hivatásos nevelőszülőkhöz kerüljenek.

Hirdetés

A szolgálat erre vonatkozóan levélben kért tájékoztatást az igazgatóságtól. Feljelentést tettek a kolozsvári helységnévtábla, a marosvásárhelyi székely vértanúk emlékművének megrongálása miatt.

Feljelentették Emil Boc kolozsvári polgármestert a magyar prefektus kinevezésével kapcsolatos nyilatkozatai miatt,

Radu Cristescu szociáldemokrata képviselőt az „öltönyös hunok” bejegyzése, illetve George Simion AUR-os képviselőt a sepsiszentgyörgyi videója miatt. Csütörtökön tettek feljelentést az ügyészségen, mert a március 15-én kifüggesztett magyar zászlók miatt üzenetben

halálosan megfenyegették Antal Árpád polgármestert: „az árnyékból lesünk rád, várunk a benzinkútnál”

– írták.

korábban írtuk

Egy lejeket gyűjtenek a zászlóbírság kifizetésére
Egy lejeket gyűjtenek a zászlóbírság kifizetésére

Szimbolikus összegű felajánlásokat gyűjt a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat, miután Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert tízezer lejre bírságolta a kormányhivatal a március 15-ei magyar zászlók és szimbólumok kitűzése miatt.

Hargita megyéből az a panasz érkezett, hogy a felfüggesztett gépkocsivezetői jogosítvány visszaszerzésére nem lehet magyarul vizsgázni. Leveleztek a prefektúrákkal, hogy magyarul is lehessen regisztrálni koronavírus elleni oltásra, a formanyomtatványok is legyenek elérhetőek magyarul, hiszen az egészségügyi minisztérium félreérthetetlen válaszában az áll, hogy ezt helyben kell megoldani.

Miközben az azóta leváltott Kovászna megyei prefektus kioktató válaszában az állt, hogy ennek nincs értelme, Hargita megyében pozitív a hozzáállás, a közegészségügyi igazgatóság tájékoztatta a szolgálatot, hogy a nyomtatványokat lefordították. Körlevelet írtak a bankoknak, hogy az ügyfelekkel való kapcsolattartásban használják a magyar nyelvet is.

Benkő Erika: a szórványból és az interetnikus vidékekről is kérnek segítséget (archív felvétel) •  Fotó: Kocsis-Boldizsár János Galéria

Benkő Erika: a szórványból és az interetnikus vidékekről is kérnek segítséget (archív felvétel)

Fotó: Kocsis-Boldizsár János

Lefordítják magyarra az önkormányzati formanyomtatványokat

Begyűjtik és magyarra fordítják az önkormányzatoknál használt formanyomtatványokat – jelentette be Benkő Erika.

Különböző típusú és méretű, vidéki és városi önkormányzatoktól gyűjtik be az anyagokat, ha pedig a fordítások elkészülnek, közzéteszik a honlapjukon, majd felkérik a települések vezetőit, hogy éljenek a közigazgatási kódexben szavatolt anyanyelvhasználati jogokkal.

A városokban lehet humánerőforrás a fordításra, ám a falvakban erre a korlátozott a lehetőség, a szolgálat ezért akarja széles körben elérhetővé tenni a magyar nyelvű űrlapokat. Ezzel párhuzamosan készítenek egy felmérést, a polgármestereket, alpolgármestereket kérdezik meg, milyen nyelven történik az ügyintézés, a lakossággal az írásos kapcsolattartás, léteznek-e kétnyelvű formanyomtatványok, alakosság fordul-e hozzájuk magyar nyelven megfogalmazott kérésekkel. Új kapukat akarnak megnyitni, leszámolni a rossz beidegződésekkel, hogy sokan azt gondolják, ha magyarul fordulnak a hivatalhoz, később kapnak választ, mintha ezt románul tennék.

Elkészült a jogvédelmi szolgálat éves jelentése

A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat hatodik éve készít angol nyelvű jelentést, amelyben a nemzetközi közvéleménnyel ismertetik az erdélyi magyarságot ért sérelmeket, jogfosztásokat. A jelentés három részre tagolódik: a nyelvi jogok betartása, a közösséget ért diszkriminációk és a politikai támadások. Egész évben készülnek erre, összegyűjtik az adatbázist, majd azt összefésülik. A kirívó esetek kerülnek be, esettanulmányként, és minden eset végén észrevételeket, javaslatokat fogalmaznak meg.

A jelentést több mint száz címre postázzák, nagykövetségeknek, jogvédő szervezeteknek.

A bukaresti nagykövetségek minden évben „nagyon várják” a szolgálat jelentését, a Romániáról szóló éves emberjogi jelentésükben gyakran idéznek belőle – mondta Benkő Erika.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Az AUR-ral kapcsolatos bírálatokra reagált Csoma Botond: „az egész úgy kezdődött, hogy a koma visszaütött”

Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.

Az AUR-ral kapcsolatos bírálatokra reagált Csoma Botond: „az egész úgy kezdődött, hogy a koma visszaütött”
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Mínusz 10 fok alá süllyedt a hőmérséklet a Székelyföldön

Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.

Mínusz 10 fok alá süllyedt a hőmérséklet a Székelyföldön
2026. november 08., vasárnap

Újabb lendületet kaphat a kolozsvári gyermekkórház építése

Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.

Újabb lendületet kaphat a kolozsvári gyermekkórház építése
2026. november 08., vasárnap

Legyen bányászat? Népszavazás a magnéziumbánya miatt tiltakozó erdélyi községben

Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.

Legyen bányászat? Népszavazás a magnéziumbánya miatt tiltakozó erdélyi községben
Hirdetés
2026. november 07., szombat

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot

Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot
2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
Hirdetés
Hirdetés