
Repeta. Máig nem csitultak a kedélyek az EMNP-ben a márciusi nagyváradi kongresszus óta
Fotó: EMNP
Mindössze fél évvel a megválasztását követően új tisztújító kongresszust hívott össze Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke a kihívója által indított bírósági perrel összefüggésben.
2019. augusztus 26., 13:082019. augusztus 26., 13:08
2019. augusztus 26., 13:312019. augusztus 26., 13:31
Az információt maga a pártvezető erősítette meg a Kolozsvári Magyar Napok keretében Össztűz címmel vasárnap délután rendezett beszélgetésen, amelyen újságírók – köztük a Krónika vezető szerkesztője – faggatták a politikust. Kérdésre válaszolva Csomortányi István elmondta, valóban összehívta az alakulat tisztújító nagygyűlését, mégpedig azért, hogy egyértelművé tegye: az EMNP egységes párt, ahol nincs széthúzás. A pártelnök cáfolta, hogy döntése mögött legitimitási problémák húzódnának meg.
A zárt ajtók mögött rendezett ülésen lezajlott voksolás előtt az öt elnökjelölt közül Szilágyi Zsolt addigi elnök és Toró T. Tibor ügyvezető elnök Csomortányi, míg a székelyudvarhelyi Nagy Pál Soós Sándor akkori országos alelnök javára visszalépett. Soós mindössze egyetlen szavazattal maradt alul a versenyben a 84 szavazatot összegyűjtő Csomortányival szemben, és már a kongresszus másnapján úgy nyilatkozott a Krónikának, hogy nem ismeri el Csomortányi mandátumát, nem tekinti érvényesnek a szavazást.
Csomortányi István pártelnök szerint nincsenek legitimációs problémái
Fotó: Haáz Vince
A Kolozs megyei Soós azzal érvelt, hogy mivel 170 néppárti küldött volt jelen és szavazott, ennek megfelelően az egyszerű többség 86 szavazatot jelent. Szerinte akkor lett volna érvényes a választás, ha megerősítő szavazást kérnek, ahol valamelyikük megkapja a jelen lévő küldöttek szavazatainak többségét. „A politikai pártok tisztújításáról a törvény azt írja elő, hogy a választáson részt vevő küldöttek legalább fele plusz egy szavazata szükséges az érvényes elnöki mandátumhoz. Ez a néppárt tisztújító kongresszusán nem teljesült” – magyarázta Soós Sándor.
Csomortányi István a kolozsvári beszélgetés során megismételte korábbi nyilatkozatát, miszerint a szavazatokat egy héttagú szavazatszámláló bizottság felügyelte, tagjai mindkét tábort képviselték, a voksolás törvényességét a párt jogászai is megerősítették, így a megválasztott elnök szerint minden a legnagyobb rendben történt. Soós Sándor azonban nem hagyta annyiban a dolgot, és miután a néppárt országos szabályzatfelügyelő és etikai bizottsága elutasította óvásait, bíróságon támadta meg a nagyváradi kongresszuson született választásai eredményt. (Az ügyben még nem született ítélet). A korábbi alelnök ugyanakkor párttagságáról is lemondott.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
szóljon hozzá!