Hirdetés

Faluval lenne főváros Marosvásárhely

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

A tervek szerint a jelenleg mindössze 12 lakossal rendelkező Vajdakuta is része lesz az Európa Kulturális Fővárosa pályázatnak, amelyet Marosvásárhely Szovátával és Segesvárral közösen nyújt be a 2021-es cím elnyerésére. Ottjártunkkor az elszigetelt kis település lakói még nem sokat tudtak erről, de Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea és Ciprian Dobre megyei tanácselnök jelentősen „bővítené” az apró települést.

Simon Virág

2015. szeptember 27., 13:082015. szeptember 27., 13:08

„A Marosvásárhelytől 24 kilométerre lévő településen egy hagyományos erdélyi falut szeretnénk kialakítani. Művésztelepet hoznánk létre a csodaszép környezetben lévő településen, lehetőséget biztosítva a festőknek, szobrászoknak, hogy oda kiköltözzenek, ott alkossanak. Helyet adnánk a hagyományos termelőknek, hogy ott állítsák elő a tejből, gyümölcsből készülő termékeiket, amelyeket az oda érkező turistáknak kínálhatnának. Vajdakutához jelenleg nyolcszáz hektárnyi terület tartozik, ebből mintegy négyszáz hektárt laknánk be\" – fejtette ki érdeklődésünkre Florea, hozzátéve, hogy uniós forrásokból fedeznék a nagyszabású terv költségeit. A projektre egyébként a marosvásárhelyi és megyei önkormányzat is „rábólintott\".

A pópa is csak ünnepekkor jön

Vajdakutára – melynek első írásos említése egyébként 1530-ból való – ma is csak kövezett út vezet. Elsőként két szépen rendbe tett házat pillantunk meg, majd az útkereszteződés után újabb kettőt, ezek már inkább nyaralóként szolgálnak. Gyorsan elérkezünk a falu központjába, ahol impozáns ortodox templom és szép parókia áll, gazdátlanul, hiszen, mint később megtudjuk, csak nagy ünnepekkor jár ki ide a küküllőszéplaki pópa. A templommal szemben egy kis takaros ház áll, amely jelenleg múzeumként működik – ám ide is csak nagyobb ünnepeken jön haza az épület volt tulajdonosa. Kicsit arrébb a volt iskola romjait is megtaláljuk.

Vajdakután ma már nincsenek hagyományos értelemben vett utcák, csak elszórtan lehet találni egy-két házat. A határban találkozunk Laurenţiu Mureşannal, aki pár éve Nagyteremiből költözött ide, mert szereti a csendet és a nyugalmat. Hol románul, hol magyarul mesél, közben szedi a földre hullott szilvát, amelyből szíverősítőt főz magának és arra tévedő vendégeinek.

Zsebéből előkerül a tavalyi körtepálinka, amit udvariasan visszautasítunk. Mint mondja, békésen él egymás mellett az az egytucatnyi állandó lakó, aki egész évben itt marad, ha kell, segítenek egymásnak. „Nyáron és hétvégén megkétszereződik, megháromszorozódik a falu lakossága, mert többen hazajönnek. Hallottuk, hogy be akarják népesíteni Vajdakutát. Attól félünk, nehogy cigányokat hozzanak ide, mert jelenleg egy sem él itt\" – mondja a férfi, akitől megtudjuk, hogy az egykori település életéről Rozália néni tud mesélni, hiszen ő itt született, soha nem hagyta el szülőfaluját.

Csak a szarvasok zavarják meg a csendet

A 87 éves Chirila Rozália nénit az udvaron találjuk, de máris kedvesen betessékel. A derűs néni elmeséli, hogy gyermekkorában 185 család élt Vajdakután, iskola is működött, mindenki elégedett volt. Aztán lassan elköltöztek az emberek, ki a városba, ki a főúthoz közelebbi falvakba.

Most 12 állandó lakója van a településnek, Rozália néni név szerint fel is sorolja őket. Egyikük, aki fiatalabb, és kocsija is van, havonta egyszer elmegy a küküllőszéplaki háziorvoshoz, felíratja a gyógyszereket, ki is váltja a patikában, hetente egyszer bevásárol nekik, ők pedig megfizetik.

„Hallottuk, hogy valamit akarnak ide, de nem tudjuk, hogy pontosan mit, ezért kicsit aggódunk. Olyan szépen élünk most, csend és nyugalom van. Csak a szarvasok zavarnak meg néha, amelyek a kertek alatt legelnek. Nem akarjuk, hogy cigányokat hozzanak ide\" – mondja az idős asszony, aki azt is elmeséli, hogy két gyermeke, négy unokája és nyolc dédunokája van, de egyikük sem él a faluban.

Tőle azt is megtudjuk, hogy egy magyar család is van a faluban, Lőrinczék. Mintha nevét hallotta volna, épp Rozália néni felé tart Melinda, aki beteg férjének szeretne valamilyen gyógyszert kérni. 1990-ben költöztek ide, amikor férjét csordapásztornak fogadták meg. Nyolc gyermekük van, ebből négy saját családot alapított, három Böjte Csaba szovátai otthonában él, a legkisebbik pedig hol itthon, hol valamelyik nagyobb testvérénél van.

A község nyitott az ötletre

Vajdakuta 1971-ben került Küküllőszéplakhoz, addig Nagyteremihez tartozott. A nagyközség polgármestere, Szakács Béla érdeklődésünkre elmondta, hogy már tárgyalt Marosvásárhely polgármesterével és a pályázatírókkal a Vajdakutára vonatkozó tervekről, de helyi szinten egyelőre nem született erre vonatkozó döntés.

„A tanácsosokkal is ismertettem a kulturális főváros projekthez tartozó hagyományos falu kialakításának tervét, és pozitívan fogadták. Még nem tudjuk, hogy egy egyesületet kell létrehozni, vagy partnerségi szerződést kell aláírnunk a várossal és a megyével, ezért egyelőre helyi tanácsi határozat ez ügyben nem született. Nyitottak vagyunk az együttműködésre, örülünk a kezdeményezésnek, várjuk a konkrét lépéseket\" – mondta a községvezető.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
Hirdetés
Hirdetés