2007. július 18., 00:002007. július 18., 00:00
A tanfolyamon részt vevő 54 személyből a sikeres vizsga után 44-en kaptak oklevelet. A diploma a Budapesti Gazdasági Főiskola kereskedelmi, vendéglátó-ipari és idegenforgalmi karának „falusi vendéglátó” szakképesítését bizonyítja, s a dokumentumot a budapesti Nemzeti Szakképzési Intézet is érvényesítette. Petykó Csilla, a budapesti főiskola tanára úgy értékelte, a Szilágyságban oda kell hatni, hogy „eladható terméket” állítsanak elő a vendéglátók. „Javítani kell a szálláskínálat minőségét, a vendégek kényelemérzetét, és ehhez sokszor csupán apróságok hiányoznak, amelyek nélkülözhetetlenek – magyarázta az oktató. – A turistáknak mindig valami újat kell nyújtani, ilyenek lehetnek a kerékpárutak, tanösvények, gyógynövények.” Az előadók azt is elmondták, hogy a szilágyságiak, úgy tűnik, bátortalanok ilyen téren: úgy látják, nem mernek belevágni a vállalkozásokba. A Szilágyság messze földön híres szilvapálinkájáról és vendégszeretetéről, történelmi emlékekben és természeti kincsekben sem szenved hiányt, így lenne mire alapozni a faluturizmust. Pop Imre, Kraszna polgármestere például halászcsárda építését tervezi a krasznai tó partján, e célra területet is vásárolt. A híres stranddal rendelkező Szilágybagoson már fejlettebb a faluturizmus. „Főleg szombaton és vasárnap nagy a forgalom a faluban” – számolt be Balla Ferenc szilágybagosi vállalkozó. A résztvevők egyöntetűen hasznosnak nevezték a tanfolyamot, ám hozzátették: a vendég is tanítja a gazdát, hiszen felhívja a figyelmet a hiányosságokra. A szervezők ősszel újabb három helyszínen indítanak faluturizmus-képzést; az egyik helyszín valószínűleg Bihar megye lesz.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.