Hirdetés

Európai uniós pénzekre számít Szatmárnémeti

Több fejlesztést tervez idénre Szatmárnémeti önkormányzata, mint amennyit tavaly sikerült megvalósítaniuk – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Ilyés Gyula polgármester. Mint részletezte, befejezik a megkezdett utca-korszerűsítési munkálatokat, illetve több lakónegyedben is végeznek majd kisebb-nagyobb javításokat.

Végh Balázs

2011. január 13., 09:062011. január 13., 09:06

„Idén teljesen kihasználjuk a korábban leszerződött hitelkeretünket, és megvalósítjuk a nagyobb lakónegyedekbe tervezett fejlesztéseket. Emellett elkészítjük a sportcsarnok részletes tervét, és a két meglévő futballstadion korszerűsítésén is dolgozunk majd” – számolt be az elöljáró. A harmadik Szamos-híddal kapcsolatban elhangzott, a város egyelőre nem tudja finanszírozni annak felépítését, de folyamatosan napirenden marad a kérdés.

A város idén összesen mintegy 179,5 millió lejből gazdálkodhat, amelyből finanszírozni tudja a működési költségeket, és idén a tavalyinál valamivel több, 7-8 millió eurót költhetnek fejlesztésekre. „Egyelőre csak a saját bevételeinkkel gazdálkodhatunk, de több, európai alapokból finanszírozott fejlesztés is be fog indulni. Ezek jelenleg a különböző elbírálási fázisokban vannak, és nem tudni pontosan, melyik mikor kezdődik el” – mondta a szatmári polgármester. Többek között iskolafelújításra és nemzetközi kerékpárút kialakítására költhet a város európai uniós pénzeket 2011-ben.



Kijavítják a hibákat

Idén 22 földút korszerűsítését tervezi Szatmárnémeti önkormányzata. Ilyés közölte, a mellékutcákon kívül három nagy és a forgalom szempontjából fontos utcát újítanak fel teljesen. „Azokat az utakat, amelyeket a tavaly sikerült modernizálni, részlegesen újra kell aszfaltozni, mert a kivitelező rossz minőségű anyagot használt. A munkálatokat nem vettük át, nem fizettük ki, és a cégnek most saját költségén kell rendbe hoznia a hibát – jelentette ki Ilyés. – Sajnos hiába rosszak a tapasztalataink, bizonyos kivitelezőket nem tilthatunk ki a versenytárgyalásokról, és ha az ő ajánlatuk a jobb, el kell fogadnunk, mert erre kötelez a törvény.”

Annak ellenére, hogy nemrég teljesen új csatornarendszert fektettek le több szatmárnémeti utcában, idén újra kell kezdeni ezeket a munkálatokat is. „Nagy odafigyelést és viszonylag sok pénzt igényel majd ez a munka, mert a környék talaja homokos és borzasztóan labilis” – részletezte a probléma okát a polgármester. Legkevesebb három utcában áll a víz, és olyan részek is vannak, ahol több mint két méter mély a kanálisból és talajból szivárgó víz. Egyelőre folyamatosan szivattyúznak, de amint az idő engedi, pontos szakvéleményt készítenek, s mélyebbre ássák a kanálisvezetéket.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Hirdetés
2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
2026. október 16., péntek

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak

Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak
2026. október 15., csütörtök

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról

A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról
Hirdetés
Hirdetés