2011. január 19., 09:212011. január 19., 09:21
A helyi elöljárókkal közösen elkészített, 2011-re vonatkozó elképzeléseik többek között tartalmazzák 219 kilométer megyei út és 100 kilométer községi út leaszfaltozását, víz- és csatornarendszerek kiépítését vagy korszerűsítését, valamint tornatermek, műjégpályák és úszómedencék kialakítását – közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Borboly Csaba megyei tanácselnök, Sófalvi László, a közgyűlés alelnöke, valamint Birtalan József megyemenedzser.
Mint kiderült, Borboly Csaba hétfőn mutatta be elképzeléseiket Elena Udrea turisztikai miniszternek, és újra meghívta a tárcavezetőt a Székelyföldre, hogy személyesen győződhessen meg a Hargita-hegység idegenforgalmi fejlesztésének szükségességéről. „Hargita megyében van igény, elképzelés és van hozzáállás is, úgyhogy én azt várom el a miniszterasszony ígéreteitől, hogy ebben a megyében, a Székelyföldön az életet jobbá lehet tenni” – közölte Borboly.
A tanácselnök jó ötletnek tartja a gazdaság és a turizmus összevonását. „Sokkal jobb, ha helyben megtermelt javakat látványosságként, tájainkat, hegyeinket turisztikai attrakcióként is használjuk, így többszöröződne a haszon” – magyarázta Borboly. Hozzátette: a vidékfejlesztésnek szüksége van a turizmusra, és fordítva is – ezt jó ötletnek tartotta Elena Udrea is, aki megígérte, csütörtökön majd tárgyal a mezőgazdasági tárca vezetőjével.
Borboly Csaba hangsúlyozta, hogy a projektek sora nem teljes, és további tervekre is kérnek hamarosan támogatást a kormánytól, illetve európai uniós pályázataik is vannak; konkrétumokról a későbbiekben tájékoztatják a nyilvánosságot. A tanácselnök szerint a bemutatott projektek egy célt szolgálnak: a Hargita megyeiek életszínvonalának növelését.
Sófalvi László alelnök a megyei útügyi igazgatóságért is felel, ezek kapcsán elmondta, a megyei tanács célja, hogy a mandátum végéig valamenynyi Hargita megyei községközpont aszfaltozva legyen, és az összekötő utakat is felújítsák, beleértve a szomszédos megyékbe vezető megyei rangú utakat is. Birtalan József megyemenedzser a turisztikai projekteket mutatta be részletesen, és ezek közül a hagyományos népi fürdők felújítását emelte ki. „Ha ez megvalósul, jövőre elmondhatjuk, hogy fürdőnagyhatalom vagyunk” – szögezte le a megyemenedzser.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.