
Kódolt üzenet. Szakemberek szerint érthetetlen, hogy az állam illetékesei képtelenek „elbánni” húszmillió adattal
Fotó: Pixabay.com
Nem kellene hogy kihívást jelentsen egy jól működő országos informatikai program elkészítése és működtetése, hiszen Romániában minden adott hozzá – szögezte le Bihari Béla. A székelyföldi IT Plusz Klaszter elnökét annak kapcsán kérdeztük, hogy – egy 12 millió eurós „kudarc” után – ismét országos információs portált hozna létre a kormány.
2020. február 20., 08:002020. február 20., 08:00
Prioritásként szerepel egy információs portál létrehozása Ludovic Orban – tervezett – második kormánya programjának információs és kommunikációs technológiára vonatkozó fejezetében. A leírás szerint ezen a portálon minden olyan közérdekű információ elérhető lesz, melyhez a 2001/544-es törvény alapján hozzáférésük lehet az állampolgároknak. Hasonló portálra már tíz évvel ezelőtt elköltött 12 millió eurót az ország.
– emlékeztet a Hotnews portál. Sőt a www.portaleromania.ro oldalon azt hirdetik, hogy a doménnév eladó, ugyanakkor az internetes tartományneveket nyilvántartó RoTLD adatai szerint azt már meg is vásárolta egy magánszemély.
Sabin Sărmaș, a digitalizálásért felelős országos hatóság (ADR) elnöke szerint nem lehet párhuzamot vonni a két projekt között, nem fogják mások hibáit megismételni. Magyarázata szerint
„Nincs értelme annak, hogy ugyanazt az információt százszor kiközölje valamelyik intézmény, elég egyszer leírni, és bárki hozzáférhet” – részletezte a hatóság elnöke.
Nem kellene hogy kihívást jelentsen egy jól működő program elkészítése és működtetése, hiszen Romániában nagyon jó széles sávú internet működik, megfelelő a mobilhálózat-lefedettség, képzett szakemberek, programozók dolgoznak az országban – szögezte le megkeresésünkre Bihari Béla, a székelyföldi IT Plusz Klaszter elnöke. Rámutatott, aggasztó, hogy Romániában a rendszerek többsége nem működik jól, húszmillió adattal képtelenek „elbánni”.
– érzékeltette a helyzetet az informatikus.
Bihari Béla szerint ha csak összetákolják a hatástanulmányokat, a munkát pedig kiszervezik kisebb, olcsón dolgozó cégeknek, akkor már a rendszerek koncepciójával is gondok lehetnek. Ugyanakkor a fenntartási költségek mellett forrást kell biztosítani az esetleges újragondolásra, továbbfejlesztésre, a rendszerek optimalizálására, ha a működés közben derülnek ki a hibák. Sok pénzből is lehet rossz munkát végezni, de egy jól megírt szoftvert is lehet rosszul implementálni. Arra sincs garancia, hogy egy jól megírt program költséghatékonyan fenntartható, és zavartalan lesz az adatreplikáció, az adatbiztonság, vagy a más programokkal való együttműködés – részletezte Bihari Béla. Szerinte az erőforrásokat úgy kell csoportosítani, hogy a rendszereket utólag is megfelelően karbantarthassák.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
szóljon hozzá!