
A méhnyakrák halálos kimenetelű betegség is lehet, de oltással kivédhető
Fotó: 123RF
A felvilágosításra legalább akkora szükség van, mint az oltóanyagra – hangoztatják a Krónika által megszólaltatott szakemberek, akik szerint az egészségügyi minisztérium hiába kínál fel ingyenesen 2 millió, HPV-vírus elleni vakcinát, ha közben nem tájékoztatja megfelelőképpen a lakosságot a méhnyakrák veszélyeiről, a megelőzés fontosságáról.
2019. november 30., 08:032019. november 30., 08:03
Tizenegy év kihagyás után újrakezdi a HPV-vírus (humán papillomavírus) elleni ingyenes védőoltáskampányt az egészségügyi minisztérium. A méhnyakrák megelőzésére szolgáló vakcina iránt lanyha az érdeklődés, bár szakemberek szerint életmentő lehet. A szaktárca tájékoztató kampányt is ígér, ám egyelőre még ennek nyoma sincs annak ellenére, hogy – a lapunk által megszólaltatott orvos szerint – a felvilágosításra legalább akkora szükség van, mint az oltóanyagra.
A minisztérium közleményében arról tájékoztat, hogy véget ért a vakcinára meghirdetett közbeszerzési eljárás, és a beszállítóval 4 évre megkötött keretszerződés értelmében legtöbb 2,1 millió dózis vakcinára tart igényt a tárca, de a végső mennyiség a kereslettől függ.
Azok a kislányok is megkapják az oltást, akik időközben betöltötték a 14. életévüket, de a szüleik korábban igényelték az immunizálást.
Az egészségügyi minisztérium közleményében arra is kitér, hogy felvilágosító kampányba kezdenek, tudatosítva a lakosságban a HPV-vírus veszélyét, valamint az oltás hasznosságát, hiszen a méhnyakrák halálos kimenetelű betegség is lehet, de oltással kivédhető, szűréssel időben diagnosztizálva pedig gyógyítható. A szaktárca azt ígéri, az orvosokat és gyógyszerészeket is felkészítik arra, hogy tisztán és érthetően tájékoztassák a lakosságot, ugyanakkor
Háromszéken 2017-ben és 2018-ban mindössze 90 kislány szülei kérték a HPV elleni védőoltást, ami elenyészően kevés, hiszen egy évfolyamon átlag kétezer diák tanul, az ingyenes oltás pedig négy évfolyamra érvényes. Igyártó Gabriella, a Kovászna megyei Közegészségügyi Igazgatóság munkatársa lapunknak elmondta, a nyáron újraértékelték a kéréseket, mert olyan is volt, aki az évek során meggondolta magát, vagy megvásárolta a vakcinát, így kilencven dózist igényeltek. Idén már nagyobb volt az érdeklődés, ám akik ebben az évben kérték az oltóanyagot, már csak a második körben kaphatják meg.
Ám folyamatosan lehet jelentkezni a háziorvosnál, és igényelhető a vakcina – mondta Igyártó Gabriella. Az igazgatóságon összesítették a jelentkezők életkorát is, mert a 14 év alatti lányoknak csak két dózist kell kapniuk, míg a 14 év felettieknek már hármat. Egyelőre semmilyen hivatalos értesítést, módszertant nem kaptak az oltáskampánnyal kapcsolatban.
Szabó Soós Klára megerősítette, hogy érdektelenség tapasztalható. A Hargita megyei háziorvosok egyesületének elnöke felidézte, tizenegy évvel ezelőtt is meggondolatlanul, nem megfelelően előkészítve vágtak bele az oltáskampányba, amely éppen ezért kudarcot vallott. „Most is azzal kezdik, hogy megvásárolják az oltóanyagot, ám közben nem tesznek semmit azért, hogy megfelelően tájékoztassák az érintetteket. Az egészségügyi minisztérium ingyenesen közölhet közérdekű hirdetéseket a közmédiában, rövid, közérthető szórólapokra lenne szükség az orvosi rendelőkben, gyógyszertárakban, lakossági fórumokat kellene szervezni, ahol a felvetődő kérdésekre válaszolnak” – sorolta az orvos. Hozzátette, figyelembe kell venni, hogy az emberekben kérdések fogalmazódnak meg; ha nem kapnak megfelelő válaszokat, „sündisznóállást” vesznek fel, úgy élik meg, hogy megvásároltak valamit, amit rájuk akarnak tukmálni, holott ez a védőoltás nagyon fontos.
Románia a második helyen áll az Európai Unióban a méhnyakrák előfordulása szempontjából Bulgária után, és az első helyen az elhalálozások számát illetően. Az országban a nők körében ez a második leggyakoribb halálos kimenetelű rákos megbetegedés a mellrák után. 2008-ban kudarccal végződött a HPV elleni oltáskampány: egymillió euró értékű oltóanyagnak járt le a szavatossága, és még a megsemmisítésért is fizetnie kellett a kormánynak.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
szóljon hozzá!