
Fotó: Agerpres
2010. június 29., 10:302010. június 29., 10:30
Az első feladat egy, Ion Luca Caragiale Elveszett levél (O scrisoare pierdută) című drámájából kiemelt párbeszédhez fűződő kérdéscsoportot tartalmazott, a másodikban az érettségizőknek a műmese fogalmáról, jellegzetességeiről kellett értekezniük, míg a harmadik tételben az emberségesség köré fonódó gondolataikra volt kíváncsi a vizsgáztató bizottság, amelyeket egy érvelő szöveg keretében fejthettek ki a diákok.
A csíkszeredai Márton Áron Gimnázium diákjai eltérően nyilatkoztak a vizsgatételek nehézségi fokáról. Voltak olyan tanulók, akik elégedettek voltak teljesítményükkel, és könnyűnek találták a feladatokat, akadtak azonban olyanok is, akik csak átmenőjegyben reménykednek. „Viszonylag könnyű volt a tétel, hiszen mesét kaptunk, mint ezelőtt négy évvel, nyolcadikban a kisérettségin, úgyhogy a történelem megismétli önmagát. Örültem, hogy vers helyett prózát kaptunk” – nyilatkozta a Krónikának Boga Arnold végzős, aki hetes körüli osztályzatra számít. „Örültem, hogy a mesét kaptuk újra. Úgy érzem, elég könynyű tétel volt. Felkészültnek is éreztem magam, de sajnos, mivel nem tudok olyan jól románul, én is hetesben reménykedem” – fejtette ki Bíró Tünde is.
Kérdésünkre, hogy mi a véleményük arról, hogy az előző évekhez képest idén csak az írásbeli vizsgákra kapnak jegyet az érettségizők, így csak az számít majd be az egyetemi felvételin is számításba vett átlagukba, szintén eltérően vélekedtek a diákok. Egyes diákok örülnek, hogy a szóbeli érettségi minősítései nem számítanak a végső eredménynél, annak ellenére, hogy úgy gondolják, az idei tételek egyszerűbbek voltak az előző évek feladataihoz képest. Szép számban akadnak azonban olyanok is, akik hátránynak érzik a szóbeli jegyek hiányát. „Úgy érzem, nekünk ez egy óriási hátrány, mivel ezáltal jóval kisebb lesz az átlagunk. De reméljük a legjobbakat” – magyarázta Boér Ágnes végzős diák.
Ma a magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsgával folytatódik az érettségi, holnap a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból, július 2-án pedig a profilnak megfelelő választott tantárgyból tesznek tanúbizonyságot tudásukról a végzős diákok. A héten zajló írásbeli érettségi vizsgák eredményhirdetésére július 4-én 16 óráig kerül sor, fellebbezni ugyancsak 4-én, 20 óráig lehet. A végleges eredményeket július 8-án hozzák nyilvánosságra.
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.