2011. augusztus 31., 08:232011. augusztus 31., 08:23
A magyar nyelv és irodalom tételekről egyértelműen pozitívan nyilatkoztak a lapunk által megkérdezett, Székelyudvarhelyen vizsgázó diákok. A maturandusok ugyanakkor abban is egyetértettek, hogy jóval szigorúbb volt a felügyelet – mint arról beszámoltunk, Hargita megyében a nyári vizsgaidőszak alkalmával még nem voltak bekamerázva az osztálytermek, ahol a diákok vizsgáztak, mostanra azonban már ez is megtörtént. „Lehetett választani az Édes Anna és a Pacsirta közül, volt verselemzés is, nem volt annyira nehéz. De mivel kamera is van, szinte meg sem lehetett moccanni, nemhogy egymáshoz szólni. Nagy a szigorúság” – részletezte kérdésünkre Máthé Mihály. György Endre is hasonlóan vélekedett. „Csak abban bízhattál, ami a fejedben volt” – szögezte le. Silye Norbert is úgy véli, „elég könnyű” volt a magyar írásbeli, s az hogy nagyobb a szigorúság, cseppet sem zavarta. „Ez így helyes” – összegzett.
A pótérettségi ma írásbelivel folytatódik a profilnak megfelelő kötelező tantárgyból, szeptember 2-án, pénteken pedig egy választott tantárgyból szerzett ismereteikről adnak számot a végzősök. Az eredményeket szeptember 4-én, az óvások utáni végleges eredményeket pedig szeptember 7-én függesztik ki.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.