
Fotó: A szerző felvétele
2010. október 22., 10:132010. október 22., 10:13
A szervezők szerint a két nap alatt több ezren megfordultak a több tucat állást kínáló cég között. S volt is miben válogatniuk, hiszen egyebek mellett pénzügyi, banki, tanácsadói, IT-, kereskedelmi, gépipari vállalatok is kínáltak munkahelyet az érdeklődőknek, ott volt ugyanis többek között a Nokia, a Siemens, a Transilvania Bank, az Emerson, a Dacia-Groupe Renault, az ING, illetve az Omniasig. Az állásfelhozatal pedig már nagyban hasonlított a válságot megelőző időkre, hiszen a munkáltatók mintegy 3 ezer posztra kerestek alkalmas személyt.
Az állásbörzét egyébként két Kolozsváron tanuló egyetemista hozta tető alá. Ştefan Teişanu és Mihai Cotos úgy döntött, megpróbál minél több állástalan számára munkahelyet találni. Projektjükkel az Ágazati Operatív Program humánerőforrás-szekciójában pályáztak, s nyertek 950 ezer eurós támogatást, amelyből hat városban szerveznek állásbörzét. Az esemény következő helyszíne október 25. és 26. között a marosvásárhelyi sportcsarnok. November 4–5-én a nagyszebeni Szakszervezetek Művelődési Házában, november 10–11-én a nagybányai Gold Plázában állomásoznak, ahonnan november 17–18-ára Crajovára utaznak. A vándorbörze november 24–25-én zárul Brassóban, az International Trade Centerben.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.