Hirdetés

Erdélyi segítség a magyarországi árvízkárosultaknak

Adománygyűjtést szervez a magyarországi árvízkárosultak javára az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Gondviselés Segélyszervezet. „Elevenen él bennünk a 2005. évi udvarhelyszéki árvíz borzalma, amelyet anyaországi nemzettársaink példátlan segélyezési hullámmal igyekeztek enyhíteni. Most rajtunk a sor, hogy lelkiismeretünkre hallgatva az árvízkárosult magyar testvéreink segítségére siessünk!” – áll a civilek közleményében.

Krónika

2010. június 07., 09:192010. június 07., 09:19

Mint írják, további erdélyi civil szervezetek, intézmények, egyházak bekapcsolódását várják. Pénzt, építőanyagokat gyűjtenek, melyeket országos hatókörű magyarországi segélyszervezetekkel együttműködve juttatnak el a rászorulókhoz. A segélyezési tervekről és a felajánlások részleteiről a 0732-340981-es telefonszámon (Szabó László) és az arviz2010@gmail.com elektronikus postacímen lehet érdeklődni.

A pénzbeli felajánlásokat a Gondviselés Segélyszervezet által kizárólag erre a célra nyitott bankszámlákon fogadják. Gyűjtést indított a bajbajutottak javára az Erdélyi Református Egyházkerület is. Pap Géza püspök és Geréb Péter főgondnok felhívással fordult a lelkészekhez, melyben arra kéri őket, hogy már a tegnapi perselypénzt juttassák el a kerület bankszámlaszámára.

A begyűlt összeget a kerület saját tartalékalapjából kipótolva azonnal a Magyar Református Szeretetszolgálat számlájára utalják át. A pénzt gyorssegélynek szánják, a további adományokat a beérkezés függvényében fogják a rászorultaknak átutalni, írja az egyházkerület vezetősége. „Közös összefogással siessünk az árvíz sújtotta területeken élők megsegítésére! Mutassuk meg, hogy valóban egy test tagjai vagyunk!” – olvasható az egyházkerület felhívásában.

Az erdélyi civil szervezetek által kezdeményezett gyűjtés bankszámla-adatai:

bankszámla-tulajdonos: Gondviselés Segélyszervezet (Asociaţia Gondviselés Segélyszervezet);
adószám: 23481515;
számlavezető pénzintézet (románul): Banca Transilvania Sucursala Cluj-Napoca;
SWIFT-kód: BTRLRO22.

Számlaszámok:

lej: RO92 BTRL 0130 1205 I214 5400;
forint: RO83 BTRL 0131 2205 I214 5400;
euró: RO19 BTRL 0130 4205 I214 5400;
dollár: RO03 BTRL 0130 2205 I214 5400.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
Hirdetés
Hirdetés