2010. június 07., 09:192010. június 07., 09:19
Mint írják, további erdélyi civil szervezetek, intézmények, egyházak bekapcsolódását várják. Pénzt, építőanyagokat gyűjtenek, melyeket országos hatókörű magyarországi segélyszervezetekkel együttműködve juttatnak el a rászorulókhoz. A segélyezési tervekről és a felajánlások részleteiről a 0732-340981-es telefonszámon (Szabó László) és az arviz2010@gmail.com elektronikus postacímen lehet érdeklődni.
A pénzbeli felajánlásokat a Gondviselés Segélyszervezet által kizárólag erre a célra nyitott bankszámlákon fogadják. Gyűjtést indított a bajbajutottak javára az Erdélyi Református Egyházkerület is. Pap Géza püspök és Geréb Péter főgondnok felhívással fordult a lelkészekhez, melyben arra kéri őket, hogy már a tegnapi perselypénzt juttassák el a kerület bankszámlaszámára.
A begyűlt összeget a kerület saját tartalékalapjából kipótolva azonnal a Magyar Református Szeretetszolgálat számlájára utalják át. A pénzt gyorssegélynek szánják, a további adományokat a beérkezés függvényében fogják a rászorultaknak átutalni, írja az egyházkerület vezetősége. „Közös összefogással siessünk az árvíz sújtotta területeken élők megsegítésére! Mutassuk meg, hogy valóban egy test tagjai vagyunk!” – olvasható az egyházkerület felhívásában.
| bankszámla-tulajdonos: Gondviselés Segélyszervezet (Asociaţia Gondviselés Segélyszervezet); Számlaszámok:lej: RO92 BTRL 0130 1205 I214 5400; |
Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.
A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.