
Kovács Péter és Zilahi Csaba
Fotó: Facebook/KolozsvariUnnepiKonyvhet
Látványos tömeg gyűlt össze a kolozsvári Bánffy-palota udvarán csütörtök este, hogy meghallgassák Zilahi Csaba Erdélyi magyaRock 1970–2010 című kötetének koncerttel egybekötött bemutatóját. A könyv, mely az Újságcikkek, interjúk, tények az erdélyi magyar rockzenekarokról alcímet viseli, hiánypótló zenetörténeti csemege, „mérföldkő”.
2022. június 10., 20:162022. június 10., 20:16
Ahogy az Erdélyi magyaRock 1970–2010 című kiadvány szerzőjével, Zilahi Csabával beszélgető Kovács Péter is rámutatott, igencsak rocker társaság gyűlt össze a Kolozsvári Ünnepi Könyvét első estéjén a Bánffy-palotában, sokakon látszott a rockzene szeretete. Kovács Péter, a Kolozsvári Rádió főszerkesztője, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke a kötethez kapcsolódó beszélgetést három részre tagolta: az első részben villámkérdések, illetve villámválaszok által igyekezett bemutatni a szerzőt, a másodikban az erdélyi rock történetéről, az utolsóban pedig konkrétan a kötetről faggatózott.
A szerzőről, aki 32 éve rádiós újságíró, szerkesztő, azt tudtuk meg, hogy fiatalon zenészi babérokra is tört: gitározott, gitáros szeretett volna lenni, ám végül a könyvet, a tanulást, az egyetemet választotta. Szereti a CFR-t, a sört és az LGT-t, nagy „koncerthiányossága” egy Rammstein-fellépés, megélt koncertélményeit pedig sokáig tudná sorolni, Edda, Beatrice és LGT is van közöttük. A zenei világ sok fontos, kiemelkedő alakjával interjúzott már Bródy Jánostól Benkő Lászlóig.
Hiába lett a rendszerváltás után Romániában is szabadabb a világ, több a lehetőség, mivel nem volt egy kiépített rendszer menedzserekkel, kiadókkal és egyéb velejáróval, még a kilencvenes években is döcögős volt a rockzenész karrier.
Fotó: Facebook/KolozsvariUnnepiKonyvhet
Arra a kérdésre, hogy vannak-e az erdélyi magyar rocknak sajátos vonásai, Zilahi Csaba kifejtette,
Egy másik jellegzetesség, hogy van egy regionális megosztottsága, főleg a nyolcvanas évektől „régiósodott” a műfaj. Azaz a Kolozsváron nagyon ismert és kedvelt együttest nem ismerték mondjuk Háromszéken, a csíkszékiről pedig nem hallottak Marosvásárhely környékén. Ezt a régiók szerinti tagolódást a könyv szerkezete is követi: a bemutatott zenekarok nem ábécé sorrendben, hanem előbbi elv mentén szerepelnek benne.
A több mint 250 oldalas, fényképekkel gazdagon illusztrált könyv, bár felsorakoztatja az 1970 és 2010 között létező legfontosabb zenekarokat, ahogy a szerző is megfogalmazta, igyekszik nem lexikonszerű lenni. Nemcsak száraz leírásokat tartalmaz, hanem visszaemlékezéseket, újságcikkeket, szórakoztató történeteket is, illetve a zenekarokon túl szó esik tehetségkutatókról, érintőlegesen fesztiválokról is.
A szerző azt is elmondta, hogy olyan zenekarokat válogatott be, amelyek „letettek valami marandandót az asztalra”, voltak saját számaik, fennmaradtak utánuk lemezek, felvételek. A beszélgetést koncert követte, a kolozsvári Knock Out együttes és vendégei: Borza Péter, Rottenstein Róbert és Totu Rareș léptek fel.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!