Hirdetés

Erdélyi magyar püspökök: megmaradásunk csodája a Teremtőbe vetett hitből és az összetartozás erejéből fakad

•  Fotó: Beliczay László

Fotó: Beliczay László

Az 1920. június 4-én aláírt trianoni diktátum centenáriumán mindenekelőtt Istenhez fohászkodunk a Lélek egységének megtartásáért – olvasható az erdélyi magyar egyházvezetők közös nyilatkozatában, amelyet a századik évforduló kapcsán közöltek.

Krónika

2020. június 04., 16:482020. június 04., 16:48

A gyulafehérvári katolikus érsek, a szatmári, a nagyváradi és a temesvári püspök, illetve a két református egyházkerület vezetője, az evangélikus-lutheránus és az unitárius püspök által egyaránt aláírt levél szerint

Isten gondviseléséért adnak hálát, amellyel az elmúlt évszázad történelmi tragédiái közepette is oltalmazta a magyar nemzetet.

Hirdetés

„Megmaradásunk csodája a Teremtőbe vetett hitből és az összetartozás erejéből fakad. Ez küldetéstudattá formálódva buzdít arra, hogy merjünk jövőt álmodni. Dicsőség ezért Istennek, és köszönet minden áldozatvállaló magyar embernek!” – olvasható a közös nyilatkozatban. Eszerint egy évszázaddal e fájdalmas történelmi esemény után, megerősödött hittel tekintünk a jövendőre, felismerve, hogy puszta létünk az isteni gondviselés jelenvalóságának bizonyítéka”.

Idézet
Egy ország testét fel lehet szabdalni politikai határokkal, de az életet és békességet igenlő nemzet lelkét nem! Sőt a puszta túlélés felett, az elnyomatás legsötétebb évtizedeiben is képesek voltunk arra, hogy a reménybe kapaszkodva értékeket teremtsünk”

– fogalmaznak az egyházvezetők. A püspökök jövőnkre tekintve az Istentől származó lelki, szellemi és közösségi erőforrásainkért imádkoznak, amelyek mind ez idáig segítettek a túlélésben, és további megmaradásunkhoz is feltétlenül szükségesek.

Idézet
A trianoni diktátum századik évfordulóján elsősorban a nemzeti összetartozás erősítéséért és áldásos jövőnkért fohászkodunk, nem a gyászt és a veszteségérzetet mélyítjük.

A történelem Ura adjon bölcsességet mindnyájunknak, hogy válasszuk mindenkor az életet és az áldást, az összefogást és a megmaradást, mintsem az önfeladást és a megalkuvást. A jó Isten áldja meg jelenünket és jövőnket! Ő adjon erőt a reményteljes munkához, alkotóerőt értékeink gyarapításához, hitet nemzetünk és az emberiség szolgálatához!” – áll a közös nyilatkozatban, amely teljes terjedelemben itt olvasható el.

Az erdélyi magyar egyházvezetők nyilatkozatának aláírói

Exc. és Ft. dr. Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke s. k.
Exc. és Ft. Schönberger Jenő, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye püspöke s. k.
Exc. és Ft. Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke s. k.
Exc. és Ft. Pál József Csaba, a Temesvári Római Katolikus Egyházmegye püspöke s. k.
Ft. Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke s. k.
Ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke s. k.
Ft. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke s. k.
Ft. Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke s. k.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
2026. szeptember 20., vasárnap

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet

Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet
2026. szeptember 20., vasárnap

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút

Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
2026. szeptember 20., vasárnap

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon

Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon
2026. szeptember 20., vasárnap

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani

Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani
Hirdetés
2026. szeptember 19., szombat

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?
2026. szeptember 19., szombat

Csipkebogyó, nadálytő, katáng – Tények és tévhitek az őszi gyógynövénygyűjtésről szakértői szemmel

Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.

Csipkebogyó, nadálytő, katáng – Tények és tévhitek az őszi gyógynövénygyűjtésről szakértői szemmel
2026. szeptember 19., szombat

Színház és virágfesztivál: több területen is együttműködik Marosvásárhely Debrecennel

Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.

Színház és virágfesztivál: több területen is együttműködik Marosvásárhely Debrecennel
Hirdetés
Hirdetés