Erdélybe érkezett a zarándokvonat – dél-amerikai fiatalok is a csíksomlyói búcsúba tartanak

Erdélybe érkezett a zarándokvonat – dél-amerikai fiatalok is a csíksomlyói búcsúba tartanak

Nagyváradon is ünnepélyesen fogadták a Boldogasszony zarándokvonatot

Fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Idén is ünnepi fogadtatásban részesülnek a partiumi és erdélyi vasútállomásokon a csíksomlyói búcsúba utazó hívek. Az ünnepi szentmise szombaton lesz, vasárnap pedig a Gyimesekben várják a zarándokokat.

Krónika

2018. május 17., 16:592018. május 17., 16:59

2018. május 17., 23:522018. május 17., 23:52

Virágokkal, zászlókkal fogadták a csíksomlyói búcsúba a budapesti Nyugati pályaudvarról csütörtök reggel útjának indult Boldogasszony zarándokvonatot Erdély számos településén. A négynapos útra induló zarándokokat Budapesten Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára búcsúztatta, és a zarándoklat lelki vezetője, Varga Lajos váci segédpüspök áldotta meg. 

Soltész Miklós azt hangsúlyozta, hogy

a csíksomlyói búcsú és a zarándokvonat közösséget teremt, amire nagy szüksége van most Európának és a világnak.

Nagy örömnek mondta, hogy a vonaton több mint 250 fiatal is utazik, köztük Dél-Amerikából, a diaszpórából, Felvidékről és Kárpátaljáról érkezettek – emelte ki.  Az államtitkár arra kérte a zarándokvonat utasait, hogy közvetítsék a kereszténység örömét és szépségét, ezzel is erősítve az összetartozást a magyarok és más nemzetek között, eljuttatva az üzenetet Románia és az ortodoxia felé is.

A határt átlépve a zarándokvonat első állomása Nagyvárad volt,

ahol Böcskei László megyés püspök és Fodor József általános helynök fogadta a zarándokokat.

Galéria

Fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

A főpásztor imáikba ajánlotta a nagyváradi egyházmegyét és Isten áldását kérte további útjukra és életükre.

A kolozsvári pályaudvaron Oláh Emese alpolgármester, Veres Stelian plébániai kormányzó, valamint Magyarország kolozsvári főkonzulátusának képviselője üdvözölte a búcsúra utazókat, akiket a szervezők pogácsával vendégeltek meg, a Kolozs megyei hagyományokból is ízelítőt kaptak, ugyanakkor a Körösfői Riszegvirág Néptáncegyüttes előadását is láthatták.

Galéria

A kolozsvári fogadtatás

Fotó: Szabó Tünde/Főtér.ro

Galéria

Fotó: Szabó Tünde/Főtér.ro

A szerelvényt a tervek szerint Marosvásárhelyen, Maroshévízen és Gyergyószentmiklóson is ünnepség keretében fogadták. A zarándokok pénteken Madéfalvára, Csíkszeredába, majd Csíksomlyóra mennek, harmadnap, szombaton a csíksomlyói búcsún vesznek részt, a búcsú egyik legnagyobb keresztaljaként felvonulva a kegytemplomhoz.

Galéria

A Boldogasszony zarándokvonat Marosvásárhelyen

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Galéria

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Pénteken újabb szerelvény érkezik

Nem ez az egyetlen zarándokvonat, amely megkönnyíti a hívek eljutását a csíksomlyói búcsúba: a Kárpáteurópa Utazási Iroda zarándokvonatai közül a Csíksomlyó Expressz csütörtök éjszaka indult útnak Szombathelyről, és a tervek szerint Sopron, Kapuvár, Csorna, Győr, Komárom, Tatabánya érintésével péntek hajnalban kellett megérkeznie a budapesti Keleti pályaudvarra, ahonnan a Székely Gyorssal együtt, egy 16 kocsiból álló szerelvényként indul tovább Erdélybe. Az „össznemzeti zarándokvonatot” a Szent István király tiszteletére feldíszített mozdony húzza. 

Ünnepi szentmise a Nyeregben

A búcsús szentmise – amelyet a Duna Televízió, az Erdélyi Mária Rádió és a kegyhely honlapján a Csíksomlyói Ferences Kolostor élőben közvetít – délután fél 1-kor kezdődik.

Galéria

Fotó: Farkas Tamás

A papságot, a búcsú szimbólumának tekintett labarumot és a pápai kisbazilika-jelvényt kísérő, a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium diákjai által alkotott kordon délelőtt fél 11-kor indul a kegytemplom előtti térről az ünnepi szentmise helyszínére, a Kis- és a Nagysomlyó-hegy közötti Nyeregbe a Hármashalom oltárhoz.

Az ünnepi szentmisét Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke, Varga Lajos, a Váci Egyházmegye segédpüspöke, valamint Tamás József csíkszeredai püspök mutatja be a koncelebráló papsággal együtt.

A szentmise szónoka Marian Adam Waligóra pálos szerzetes, a częstochowai Jasna Góra pálos kegyhely és kolostor házfőnöke lesz, ő az egyetlen meghívott.

 Pünkösd a Gyimesekben

Hagyománnyá vált ugyanakkor, hogy a pünkösdszombati csíksomlyói búcsúra érkező zarándokok egy része a Gyimesekbe is ellátogat. Idén csak egy zarándokvonat érkezik az egykori vasúti határállomásra.

A gyimesi pünkösdi ünnepsége többsége Kontumácon zajlik.

Pénteken délben 12 órától a Felvidékről érkező zarándoknak mutatnak be szentmisét a kontumáci templomban, ezt követően, ugyanott 14 órától szabadtéri szentmise lesz. Innen indul, délután 3 órakor gyalog Csíksomlyóra a nagygyimesi keresztalja. Pünkösd szombatján délután 6 órától szentmisét mutatnak be a gyimesbükki plébániatemplomban, majd keresztúti ájtatosságot végeznek a templom melletti Gyimesi Kálvárián.

Galéria

Archív felvétel

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Pünkösd vasárnapján délelőtt 11 órakor kezdődnek a programok a kontumáci szabadtéri színpadon, ahol elsőként a helyi Dani Gergely Általános Iskola diákjai mutatják be ünnepi műsorukat – Varga Zsuzsanna táncoktató és Tankó Előd kántor vezetésével. Ezt követően a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium előadása következik, ők a 13 órakor kezdődő ünnepi szentmisén is közreműködnek.

Vasárnap délelőtt 11 órára várják a gyimesi vasútállomásra a Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors közös szerelvényét.

A vonattal érkező zarándokok levonulnak a kontumáci templomhoz, ahol az ünnepi szentmisét követően a tíz éve felavatott vasúti őrháznál tartanak megemlékezést. Ide érkezik a Szent István király tiszteletére feldíszített mozdony is, ünnepi beszédet mond Deáky András nyugalmazott tanár és Bilibók Ágoston, az őrház gondnoka, fellépnek a gyimesbükki hagyományőrzők és Dévay Nagy Kamilla énekes.

Pünkösdhétfőn érkezik haza a csíksomlyói búcsúról a gyimesi keresztalja, a helyiek a czikolyai temetőnél fogadják őket, majd közösen részt vesznek a délelőtt 11 órakor kezdődő szentmisén, amelyet Tamás József püspök mutat be. Mise után megáldják a régi, „szükségtemplomként" ismert épületből létesített közösségi házat. „A körmenet alatt a teraszra összegyűlt énekkar és a szegedi Fábry család vezette művészi társaság énekel" – tudtuk meg Salamon József gyimesbükki plébánostól.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 16., csütörtök

Családpasztorációs képzéseket hirdet a római katolikus egyház

A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye Családpasztorációs Központja szemléletformáló és gyakorlati alapképzésre hívja az egyházmegye házaspárjait.

Családpasztorációs képzéseket hirdet a római katolikus egyház
2019. október 28., hétfő

Hivatás, a papi élet meghatározója

Egész életét meghatározta, emellett számos kispap hivatásának megtalálásában is közreműködött, és végig kitartott abban a hivatásban, amit felszentelésekor vállalt. A Csíkszeredában szolgáló Tamás József püspök 75 évesen, 51 évnyi papi szolgálat után hamarosan nyugállományba vonul. Vele besz&am

Hivatás, a papi élet meghatározója
Hivatás, a papi élet meghatározója
2019. október 28., hétfő

Hivatás, a papi élet meghatározója

2018. november 08., csütörtök

Helyére emelték a Temes megyei Igazfalva református templomának vihar által ledöntött toronysüvegét

Helyére került szerdán a Temes megyei Igazfalva református templomának a tavalyi vihar által ledöntött toronysüvege – közölte a Temesvári Rádió magyar adása.

Helyére emelték a Temes megyei Igazfalva református templomának vihar által ledöntött toronysüvegét
2018. június 02., szombat

„Szivárványház” nyílt Brassóban, ima- és szeretetotthonaként működik

Lelki és testi fogyatékosoknak nyújt menedéket a brassó-belvárosi református egyházközség új épülete. A Bertalan negyedi, Lânii utcában kialakított Betlehem-ház egyaránt szolgál imaházként és nappali foglalkoztató-központként, és itt működik az egyházközség által fenntartott szociális mosoda is.

„Szivárványház” nyílt Brassóban, ima- és szeretetotthonaként működik
2018. május 20., vasárnap

Ferenc pápa pünkösdi üzenete: a világnak és az embereknek is változásra van szükségük

A Szentlélek az az isteni erő, amely megváltoztatja a világot – mondta Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában bemutatott pünkösdi misén vasárnap.

Ferenc pápa pünkösdi üzenete: a világnak és az embereknek is változásra van szükségük
2018. május 18., péntek

Felemelik szavukat a csíksomlyói búcsúhoz köthető „hamis legendával” szemben az unitáriusok

A csíksomlyói búcsú eredetét János Zsigmond fejedelem 1567-es állítólagos hittérítő hadjáratához kapcsoló „hamis legenda” terjesztésének felhagyására kér mindenkit az unitárius egyház, egyúttal Isten áldását kívánva a búcsú minden résztvevőjére. 

Felemelik szavukat a csíksomlyói búcsúhoz köthető „hamis legendával” szemben az unitáriusok
2018. május 16., szerda

Pál József Csabát nevezték ki a Temesvári római katolikus egyházmegye püspökévé

Ferenc pápa a székelyföldi származású Pál József Csaba kanonokot és főesperest nevezte ki temesvári megyéspüspöknek – közölte szerdán a temesvári egyházmegye.

Pál József Csabát nevezték ki a Temesvári római katolikus egyházmegye püspökévé
2018. május 11., péntek

Uniós pénzből újul meg a váradi barokk palota körüli park

A határon átívelő beruházásokat finanszírozó európai uniós program keretében újul meg a teljeskörű restaurálás alatt álló nagyváradi római katolikus püspöki palota körüli kert.

Uniós pénzből újul meg a váradi barokk palota körüli park
2018. május 04., péntek

Pünkösdi búcsú az ifjúság évében: közzétették a csíksomlyói zarándoklat liturgikus programját

A május 18-án, pénteken 19 órakor kezdődő szentmise nyitja meg a csíksomlyói pünkösdi zarándoklatot, a szentmisét követően a kegytemplomban egész éjszakán át tartó virrasztás kezdődik – tájékoztatta lapunkat a csíksomlyói Ferences Rendház.

Pünkösdi búcsú az ifjúság évében: közzétették a csíksomlyói zarándoklat liturgikus programját
2018. április 01., vasárnap

Szentföldi megbékélést, a szíriai „irtóháború” befejezését sürgette húsvéti áldásában a pápa

A Szíriában folyó „irtóháború” befejezését és a humanitárius jog betartását sürgette vasárnap hagyományos húsvéti Urbi et Orbi áldásában Ferenc pápa.
 

Szentföldi megbékélést, a szíriai „irtóháború” befejezését sürgette húsvéti áldásában a pápa