Hirdetés

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakasza

Legalább két évet késtek, de legalább megvan: több mint 12 kilométernyi új autópálya-szakaszt adnak át Erdélyben

Fotó: Facebook/Asociația Pro Infrastructură

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Páva Adorján

2026. augusztus 11., 12:222026. augusztus 11., 12:22

Arról a Szilágy megyei autópályarészről van szó, amelyről Horațiu Cosma közlekedésügyi államtitkár két héttel ezelőtt azt állította: elkészült, azonban az országos közútkezelő társaság (CNAIR) szándékosan késlekedik az átvételével, mégpedig politikai megfontolások miatt.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) államtitkára szerint Cristian Pistol CNAIR-igazgató arra várt, hogy „politikai szülei” számára kedvező időszakban adják át a sztrádaszakaszt:

Hirdetés
  • Sorin Grindeanura, a Szociáldemokrata Párt (PSD) koalícióbuktató elnökére,
  • no meg a Nemzeti Liberális Párton (PNL) belüli ellenzék PSD-hez húzó szárnyának egyik vezéregyéniségére, Hubert Thumára utalt,
  • illetve Lucian Bode PNL-es Szilágy megyei parlamenti képviselőre, volt miniszterre.

Nem tudni, hogy Horațiu Cosma kifakadása mennyiben gyorsította fel az átadási procedúrát, de az tény, hogy Cristian Pistol múlt pénteken bejelentette: hétfőn kezdi meg a munkáját az észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti, Szilágy megyei szakaszának átvételi bizottsága. Amely gyorsan „áldását adta” az átadásra.

A forgalom megnyitását követően a 12,24 km-es szakaszra a Magyarzsombor és Alsóegregy csomópontokon keresztül lehet majd felhajtani.

Észak-erdélyi autópálya: kudarcok, felelősök és remények

A közúti infrastruktúra nagyberuházásait figyelemmel követő Pro Infrastruktúra Egyesület keddi Facebook-bejegyzésében közölte, kedden 16 órakor megnyitják a forgalmat az A3-as autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán. Amelynek „hányattatott története van”, és jelentős csúszásokat jegyzett, akárcsak a szomszédos Magyarzsombor–Magyarnádas szakasz.

A két sztrádarészre vonatkozó szerződések megkötése óta már 6 év telt el:

az UMB vállalattal írták alá őket 2020. 12. 28-án, illetve 2020. 07. 01-jén. Mindkettő 12 hónap tervezési és további 24 hónap kivitelezési időtartamot írt elő. A munkakezdési elrendeléseket 2021. 01. 25-én, illetve 2021. 05. 31-én kapták meg, az építési engedélyeket pedig több szakaszban bocsátották ki 2021-ben, az utolsót 2021 decemberében.

Az eredeti határidők szerint 2023 decemberében kellett volna elkészülniük, de legkésőbb 2024 augusztusában, ha beleszámítjuk a magyarzsombori dombnál felmerült műszaki vitákat és a terepviszonyok okozta nehézségeket is.

„A kivitelező UMB felelős a csúszás jelentős részéért, még akkor is, ha tekintetbe vesszük a tömeges földcsuszamlások okozta problémákat – mint amilyenek 2021 szeptemberében Magyarnádasnál, 2022-ben pedig Pusztatopánál történtek –, és még akkor is, ha beleszámítjuk a CNAIR illetékeseinek szerencsétlenkedéseit, időhúzásait és határozatlanságát, amelyek miatt egy teljes évet vesztettünk” – közölte a civil szakembereket tömörítő szervezet.

Idézet
A jó hír az, hogy a török Özaltin cég már az ősz végén, legkésőbb decemberben befejezheti a pusztatopai és magyarnádasi nyomvonal-korrekciókat, mintegy 3–4 hónappal a határidő előtt.

Ekkor a járművezetők a Vaskapu és Magyarnádas közötti teljes, 42,3 kilométeres szakaszon, sőt az A3-as autópályán tovább egészen Marosvásárhelyig, több mint 155 kilométeren közlekedhetnek majd” – jelezték.

Ezzel a 2026-os első átadással Románia használatban lévő autópálya- és valódi gyorsforgalmiút-állománya eléri az 1428,5 kilométert. A következő várható átadás augusztus végén esedékes: 47 km Moldvában az A7-esen, Adjud északi és Bákó déli része között.

Észak-erdélyi autópálya-ígéretek

Amint arról beszámoltunk, egy hónappal ezelőtt Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök ellenőrző látogatást tett az észak-erdélyi autópálya több épülő szakaszán, ahol a kivitelezők képviselőivel egyeztetett és felmérte a munkálatok előrehaladását. A kormányfő ígérete szerint

decembertől rendelkezésre állhat a Kolozs és Szilágy megye székhelyei közötti autópálya-szakasz.

Mint ismeretes, idén elkészülhetnek az észak-erdélyi autópályán a Magyarnádas–Vaskapu (42 km) és a tervek szerint a Berettyószéplak–Bihar (55 km) közötti szakaszok is, amelyek jelentős változást hoznak a térség közlekedése, forgalma számára.

Még akkor is, ha továbbra is, még évekig hiányozni fog a Meszes-alagutat magában foglaló Vaskapu–Zilah–Szilágynagyfalu szakasz (41 km): a Kolozsvár és Nagyvárad közötti táv megtétele időben a várakozások szerint így is akár egy órával csökkenhet.

korábban írtuk

Észak-erdélyi autópálya: megkezdődik az egyik elkészült szakasz átvételi folyamata
Észak-erdélyi autópálya: megkezdődik az egyik elkészült szakasz átvételi folyamata

Hétfőn kezdi meg a munkáját az észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu között, Szilágy megyei szakaszának – ami az első szakasz lesz, amelyet idén átadnak.

korábban írtuk

Kész az észak-erdélyi autópályarész, mégsem nyitják meg
Kész az észak-erdélyi autópályarész, mégsem nyitják meg

Elkészült az észak-erdélyi autópálya (A3) egyik Szilágy megyei szakasza, azonban az országos közútkezelő társaság késlekedik az átvételével.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
2026. augusztus 09., vasárnap

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron

A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

Hirdetés
Hirdetés