Hirdetés

Építkezési láz Aradon

Arad megye – Négyezer ingatlan keres gazdát. Négyezer lakás vár vevőre a második alkalommal megszervezett aradi lakásvásáron, amelyet csütörtökön nyitottak meg. A polgármesteri hivatal által szervezett vásáron huszonnégy építkezési cég és nyolc kereskedelmi bank vesz részt.

2007. április 13., 00:002007. április 13., 00:00

Gheorghe Falcã aradi polgármester a megnyitón arról számolt be, a városban robbanásszerűen nőtt az épülő lakások száma. „A lakásépítés nagyon fontos a város számára, hiszen az utóbbi évek gazdasági fejlődése szükségessé teszi az új ingatlanok létesítését” – magyarázta az elöljáró. A lakásvásáron kínált négyezer ingatlan fele tömbházlakás, fele pedig családi ház. A részt vevő cégek által kínált tömbházlakások értéke összesen százmillió lej, míg a családi házaké 180 millió lej körül mozog. „Az építkezőcégek projektjei azzal az előnnyel is járnak, hogy a város olyan részeit is közművesítik és korszerű infrastruktúrával látják el, ahol eddig hiányosságokat tapasztaltunk ezen a téren” – fejtette ki a polgármester. Jelenleg Aradon 2300 ház és 30 tömbház épül, a befektetések értéke együttvéve meghaladja az ötszáz millió lejt.

F. N.


Új ingatlanvásárlási rendszer

A vásárló régi lakását is beleszámítják az új ingatlan árába a Bukarestben zajló Sphera Házvásáron részt vevő cégek. Az országban újdonságnak számító visszavásárlási eljárással a vevő régi lakását az új ház árának utolsó részleteként birtokába veszi az ingatlanközvetítő cég. A vásáron részt vevő cégek az erősödő konkurencia nyomására álltak elő az új rendszerrel, hogy minél kedvezőbb ajánlatokat kínálhassanak a vásárlóknak. A harmadik alkalommal megszervezett Sphera vásáron harminc cég vesz részt, akik 49 500 eurós ártól kínálnak lakásokat. A fővárosban több mint 2500, az ország különböző részein lévő lakást bocsátanak áruba, köztük kétezer új tömbházlakást és mintegy 350 villát. A négyzetméterenkénti ár 750–800 eurónál kezdődik, átlagosan pedig ezer euró körül mozog.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág

A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág
2026. április 24., péntek

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok

A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok
2026. április 24., péntek

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is

Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót

Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót
2026. április 24., péntek

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon
2026. április 24., péntek

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma

Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma
Hirdetés
Hirdetés