Hirdetés

Építik is, bontják is a Körös-part belvárosi szakaszát Nagyváradon

•  Fotó: Ebihoreanul.ro

Fotó: Ebihoreanul.ro

Elkezdték a betonfal lebontását a Sebes-Körös belvárosi partszakaszán Nagyváradon, hogy helyet csináljanak a majdani sétányra levezető lépcsőnek. A városháza előtti járdaszakasz eközben visszakapná múlt század eleji hangulatát.

Pap Melinda

2020. július 29., 14:402020. július 29., 14:40

2020. július 29., 15:512020. július 29., 15:51

Miután hónapokon keresztül építettek, bontási munkálatok is zajlanak a Sebes-Körös nagyváradi partszakaszán, a Szent László-híd és a neológ zsinagóga melletti részen, itt épül meg ugyanis a lejárat, mely levisz a jövendőbeli folyóparti sétányra.

A Körösök Vízügyi igazgatóság által megbízott Repcon cég így elkezdte a folyó bal partján lévő betonfal lebontását, hogy helyet biztosítson a majdani lépcsőnek, nyilatkozta az Ebihoreanul hírportálnak Florin Birta alpolgármester.

Hirdetés

Része a nemzetközi tendernek

Emlékeztetett, hogy a vízügyi igazgatóság és a polgármesteri hivatal még 2012-ben kötött együttműködési szerződést a folyó menti sétány kialakításáról, ez a Garasos-híd és a városháza közötti részen vezet majd, közvetlenül a vízszint mellett.

A munkálatokat végül idén kezdte el a kivitelező Repcon cég, melynek a betonfal lebontása mellett a lejárót is meg kell építenie, illetve a part teljes szakaszát helyre kell állítania.

A Körös-parti sétány ezen szakaszának végső kinézetéről azonban a polgármesteri hivatal dönt, mely ezt is belefoglalta a Kossuth (Independenței) utcai mélygarázs fölé tervezett tér kialakítására kiírt nemzetközi tenderbe.

Visszakerülnek a Vágó-féle oszlopok

Ezzel párhuzamosan egy másik projekt részeként a városháza előtti, úttest melletti járdából is sétány lesz, Mircea Mălan alpolgármester tavaly ősszel úgy nyilatkozott, hogy ez a rész a felújítás befejeztével a város múlt század eleji aranykorát idézi majd.

A városháza előtti fenti és lenti sétány látványterve •  Fotó: Oradea.ro Galéria

A városháza előtti fenti és lenti sétány látványterve

Fotó: Oradea.ro

A polgármesteri hivatal tavaly egészítette ki a part helyreállítását célzó projektet, ekkor foglalta bele egy kerékpárút, illetve sétány létrehozását is a városháza előtti járdaszakaszon.

A terv szerint padokat is kihelyeznek. A járda keskenyebb lesz a jelenleginél, ugyanis egy 1,8 méter széles biciklisávot is kialakítanak mellette.

Az út menti sétány hasonlítani fog a száz évvel ezelőtti elődjére, ugyanis a híres építész, Vágó László által 1910-ben tervezett villanyoszlopokkal és virágtartókkal díszítik.

Vágó László egyike a nagyváradi városképet alakító építészeknek, a múlt század elején öccsével, Vágó Józseffel több díszes ingatlant is tervezett, a leghíresebb a Darvas-ház, melyben szecessziós múzeumot alakított ki az önkormányzat. A Vágó-fivérek munkája a Kapucinus (Traian Moșoiu) utcai Vágó-ház és a Zöldfa (Vasile Alecsandri) utcai Moskovits-palota is.

A Sebes-Körös bal partja Centenáriumi híd és Szent László-híd híd közötti szakaszának felújítása tavaly áprilisban kezdődött,

ennek keretben márvánnyal fedték le a vízszint melletti járdaszakaszt, illetve betonfallal erősítették meg a part Centenáriumi híd és városközpont közötti részét.

Az ezen a szakaszon megvalósuló beruházás összértéke áfa nélkül 9,9 millió lej, a polgármesteri hivatal közlése szerint májusban már a munka 70 százalékával elkészültek.

 

korábban írtuk

Várad aranykorát idézi majd a felújított Körös-part
Várad aranykorát idézi majd a felújított Körös-part

A múlt század elejét idézi majd a felújítás befejeztével a nagyváradi Körös-part, miután több mint százéves villanyoszlopokkal és virágtartókkal ékesítik az itt kialakítandó sétányt.

 

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
2026. szeptember 20., vasárnap

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet

Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet
2026. szeptember 20., vasárnap

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút

Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
2026. szeptember 20., vasárnap

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon

Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon
2026. szeptember 20., vasárnap

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani

Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani
Hirdetés
2026. szeptember 19., szombat

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?
2026. szeptember 19., szombat

Csipkebogyó, nadálytő, katáng – Tények és tévhitek az őszi gyógynövénygyűjtésről szakértői szemmel

Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.

Csipkebogyó, nadálytő, katáng – Tények és tévhitek az őszi gyógynövénygyűjtésről szakértői szemmel
2026. szeptember 19., szombat

Színház és virágfesztivál: több területen is együttműködik Marosvásárhely Debrecennel

Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.

Színház és virágfesztivál: több területen is együttműködik Marosvásárhely Debrecennel
Hirdetés
Hirdetés