Hirdetés

Enyhe bírsággal megúszta a törvényszegő lokál, ahol a maszkosokat is be kellett vetni

Képünk illusztráció •  Fotó: Haáz Vince

Képünk illusztráció

Fotó: Haáz Vince

Kétezer lejes bírságot róttak ki a hatóságok arra a nagyváradi borbárra, ahol éjfél után is rendszeresen folytatódott a buli, és a maszkosok segítségére is szükség volt.

Krónika

2020. augusztus 26., 19:132020. augusztus 26., 19:13

A Zöldfa (Vasile Alecsandri) utcai szórakozóhely törvényszegéseire a szomszédok is felhívták a figyelmet, ezek szerint sokszor hajnali öt órakor is voltak vendégek.

A borbár ellenőrzéséhez szombaton éjszaka a rendőrség speciális osztagára is szükség volt, két vendég ugyanis megpróbálta megakadályozni az akciót,

Hirdetés

ők külön bírságot kaptak, számolt be az Ebihoreanul. Marius Rotar, a megyei munkaügyi felügyelőség igazgatója a hírportálnak úgy nyilatkozott, hogy a bihari megyeszékhelyen eddig nem volt hasonló törvényszegés. Elmondta, a járványhelyzet miatt a teraszokon 23 órakor van az utolsó rendelés, éjfél után pedig tilos nyitva tartani.

A szórakozóhely tulajdonosa az újságírók kérdésére tagadta, hogy gondok lettek volna a vállalkozással. Bihar megyében az elmúlt hetekben rendszeresen nőtt az új koronavírusos fertőzöttek száma, ezért volt érvényben a teraszokat érintő korlátozás.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
2026. szeptember 20., vasárnap

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet

Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet
2026. szeptember 20., vasárnap

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút

Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
2026. szeptember 20., vasárnap

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon

Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon
2026. szeptember 20., vasárnap

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani

Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani
Hirdetés
2026. szeptember 19., szombat

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?
2026. szeptember 19., szombat

Csipkebogyó, nadálytő, katáng – Tények és tévhitek az őszi gyógynövénygyűjtésről szakértői szemmel

Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.

Csipkebogyó, nadálytő, katáng – Tények és tévhitek az őszi gyógynövénygyűjtésről szakértői szemmel
2026. szeptember 19., szombat

Színház és virágfesztivál: több területen is együttműködik Marosvásárhely Debrecennel

Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.

Színház és virágfesztivál: több területen is együttműködik Marosvásárhely Debrecennel
Hirdetés
Hirdetés