Enklávénak vélt autonómia – Interjú Izsák Balázzsal

– Felperes minőségében a Székely Nemzeti Tanács múlt héten kapta meg az Európai Unió luxemburgi bíróságától azokat a dokumentumokat, melyeket az Európai Bizottság ellen indított perében az ET oldalán beszálló államok nyújtottak be. Mivel érvelnek azok az országok, amelyek az Európai Bizottsággal egyetemben úgy vélik, hogy a testületnek nincs illetékessége az SZNT polgári kezdeményezésével foglalkozni?

– Csupán néhány napja kaptam kézhez az iratcsomót, ez idő alatt nem volt alkalmam tüzetesen tanulmányozni. Ez hosszasabb folyamat lesz, melyet az ügyvédünkkel közösen kell lefolytatnunk. Beleolvasva viszont megállapíthattam, hogy a román kormány nem kizárólag és nem elsősorban a per tárgyára vonatkozó dokumentumot tett le a bíróság asztalára. A keresetből az elmúlt huszonöt év román politikai retorika köszön vissza. Nem azzal foglalkozik, hogy az Európai Bizottságnak van-e hatásköre a jogszabályra való javaslattételre vagy sem, hanem elkalandozva a lényegtől azt taglalja, hogy amennyiben az európai szervek elfogadnák a Székely Nemzeti Tanács érveit, az enklavizálódás veszélye fenyegetné a székelységet.

– Ezek szerint a székelységért aggódik a román külügy.

– Egy az egyben. Bár ha valaki utánanéz az enklávé kifejezésnek, meglátja, hogy ez országon belüli területet jelent, amely nem tartozik az őt körülvevő állam joghatósága alá. Ha a román állam a Székelyföldben egy esetleges enklávét lát, az azt jelenti, hogy még mindig nincs tisztában az autonómia fogalmával.

– Milyen ellenérveket hozott fel a többi beavatkozó fél?

– A románhoz hasonlóan a szlovák kabinet is eltér a per tárgyától, így inkább következményeket vetít elő, és arról próbálja meggyőzni a bíróságot, hogy a mi javaslataink nem jók. Ezzel szemben a görög külügy csak annyit írt, hogy nem kívánja levél formájában fenntartani álláspontját, indokait majd a bíróság előtt szóban ismertetné.

– A hét elején a luxemburgi bíróság iktatta Kovászna megyének az SZNT oldalán való beavatkozását.

– Ez a legújabb fejlemény, amiről tudunk. Azzal érvelnek a megyei önkormányzat jogászai, hogy az EU kohéziós politikája nem enyhítette a romániai közép fejlesztési régió szegényebb vidékeinek gazdasági lemaradását, hanem ellenkezőleg: elmélyítette.

– Megítélésében az Unió kohéziós politikájával van gond vagy Románia túlméretezett és mesterségesen létrehozott fejlesztési régióival?

– A régiók a kohéziós politika, az uniós pénzalapokhoz való hozzáférés eszközei, és a kettőt nem lehet egymástól elválasztani. De ennek a politikának az a célja, hogy segítse a felzárkózásban a kevésbé fejlett térségeket. Sajnos annak idején, 2003-ban a közép-régiót az uniós alapelvek és rendeletek semmibevételével alakították ki. Ez ugyanis kimondja, hogy amennyiben a legnagyobb közigazgatási egységek, esetünkben a megyék kevesebb mint 800 ezer lakossal rendelkeznek, akkor több egységet is össze lehet vonni – a történelmi, földrajzi, kulturális és gazdasági hagyományok figyelembevételével.

Ezt a kitételt Európa-szerte mindenütt figyelembe vették – még Olaszországban, Franciaországban és Spanyolországban is –, csak Romániában nem. Példátlan módon a székelyföldi megyéket más kultúrával, más nyelvvel, más hagyományokkal rendelkező térségekbe tagolták be. De nem ez az egyetlen gond. Sajnos egyáltalán nem átlátható a mesterségesen létrehozott óriásrégión belüli uniós pénzelosztás folyamata. A Kovászna megyei beavatkozási kérelem mellé az önkormányzat szakemberei olyan tanulmányokat csatoltak, melyekből egyértelműen kiderül, hogy a megye a források elosztásában hátrányos megkülönböztetés áldozata volt.

– Mennyire segíti a felperest az oldalán beavatkozók száma és érvrendszere? Illetve mennyire nehezíti meg a dolgát a másik oldalra állók csoportja?

– A magyar beavatkozás, melyet volt alkalmam áthatóan tanulmányozni, határozottan segít. Magyarország egy olyan szakszerű indoklást csatolt, amely nem a lehetséges következményekről szól, hanem szigorúan a tárgyra vonatkozik, és a mi álláspontunk mellett hoz fel további, megerősítő érveket. A magyar kormány szakembereinek sikerült néhány olyan indokot megragadni, amely csak erősítheti és kiegészítheti az általunk felépített érvrendszert.

– Csapásként vagy csupán kellemetlen meglepetésként érte, hogy az RMDSZ továbbra is tagja maradt a székelyföldi autonómia ellen perbe szálló bukaresti hatalomnak? Vagy netán számolt is ezzel?

– Nagyon érdekes kérdés, hisz egy rendkívül homályos dologról van szó. Kelemen Hunor ugyan kilépett a kormányból, mondván, hogy nem lehet tagja annak a kabinetnek, amely szembeszállt az RMDSZ és az Európai Kisebbségek Föderatív Uniója (FUEN) kisebbségügyi kezdeményezésével. Igen ám, de a szövetség mégiscsak kormányon maradt, ezzel mintegy megőrizve mind felperesi, mind alperesi minőségét. Az RMDSZ ígéretet kapott arra, hogy Bukarest ugyan belépett a perbe, de nem fog újabb beadványt terjeszteni a bíróság elé. Az SZNT perében viszont már terjesztett.

És akkor feltevődik a kérdés: egy olyan perben, amelyben pontosan az RMDSZ által került be a kormány másik minisztere, Korodi Attila, már közömbös a hozzáállás? Ez esetben nem számít, hogy a román álláspont a Székelyföld érdekeivel ellentétes? Nagy gond, ha nem tudunk úgy politizálni, hogy a közéletben áttekinthetően működjünk együtt, világos, kristálytiszta helyzetet teremtve.

– Az efféle politizálásnak a hozadéka az is, hogy a februárban felszólított 153 székelyföldi önkormányzatból eddig mindöszsze huszonegy szavazta meg az autonómia iránti igényt, és azt, hogy egyetlen közigazgatási egységhez szeretne tartozni?

– Itt egy picit árnyalnék, mert szembe kell néznünk azzal, hogy egy merőben új, Romániában szokatlan, elvi nyilatkozatról szóló határozat elfogadására kértük a székelyföldi önkormányzatokat. Bizonyos aggályokat el kellett és el kell oszlatnunk, mert mindegyre azt kérdezik tőlünk: mi értelme az egésznek, ha a prefektusok amúgy is megtámadják a döntést? Persze, hogy megtámadják, de ezzel nem tompítják, hanem ellenkezőleg, felerősítik a testületi döntést. A tanácsi határozatokat mindenképp meg kell hozni, és eljuttatni a hazai és nemzetközi fórumokhoz. Akárcsak a kormánymegbízottak és a bíróság ítéletét is.

– Mely még inkább kidomborítja a hatalom ellenséges álláspontját.

– Pontosan. Egy nyugati – legyen az európai vagy amerikai – politikus számára teljesen megdöbbentő a tény, hogy egy prefektus vagy egy bíróság alkotmányellenesnek minősíti azt, hogy egy önkormányzat a közösség nevében megszólítja a saját kormányát. Nem hiába kérte fel az Európa Tanács keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának bürója Liviu Dragnea közigazgatásért felelős kormányfő-helyettest, hogy írásban fejtse ki álláspontját a székelyföldi önkormányzatok autonómiapárti határozataival és a kormány hivatalos álláspontjával kapcsolatosan. Az ET tanácsadó testülete az első négy, Strasbourgba érkező székelyföldi önkormányzati határozat után lépett. Azóta már huszonegynél tartunk, de ez a szám szinte napról napra nő.