Hirdetés

Engedjük, hogy hasson ránk a húsvéti megújulás

Rácz Mária: „A lelkésznek állandóan elérhetőnek kell lennie, ez állandó feladatunk, de  a mostani helyzetben még inkább igaz”

Rácz Mária: „A lelkésznek állandóan elérhetőnek kell lennie, ez állandó feladatunk, de a mostani helyzetben még inkább igaz”

Korlátozások és szabályozások kötnek bennünket, de a lelkünk szárnyalását nem akadályozhatják, a bennünket összekapcsoló szeretetkötelékeket így is ápolhatjuk – fogalmazta meg húsvéti üzenetként Rácz Mária kolozsvári unitárius lelkész, vallástanár. A Krónikának adott interjúban kifejtette: az ember képes háborúban, szegénységben, elnyomásban is túlélni, sőt megtalálni a szépet.

Kiss Judit

2021. április 03., 18:072021. április 03., 18:07

2021. április 03., 18:082021. április 03., 18:08

– Több mint egy éve tart az életünket oly sok tekintetben meghatározó, korlátozó pandémia. Tavaly húsvétkor már javában szigorításokban volt részünk. A lelkészt milyen nagy kihívások elé állította ez a bő egy esztendő?

– Az elmúlt év az állandó készenlét és a folyamatos újratervezés éve volt. Vártuk a legjobbat, s közben igyekeztünk felkészülni a legrosszabbra. A lelkészi munka lényege a gyülekezetépítés és a közösségi élet megszervezése. Most nem mondom, hogy ez teljesen elmaradt, de sok minden igen, amit sikerült megtartanunk, az is nagyrészt átköltözött az online térbe.

Hirdetés
Idézet
Tavaly húsvétra készülve úgy álltunk az üres templomban a kamera elé, hogy ilyen sem volt még, remélhetőleg nem is lesz. Ugyanakkor tudtuk, hogy bár csak mi, lelkészek vagyunk a templomban, a közvetítést otthonról követik, velünk imádkoznak azok, akiket szolgálni hívattunk.

Sokat tanultunk, sok mindent átértékeltünk az elmúlt évben. A közösségi média és az online felületek lehetőségeit igyekeztünk feltérképezni, és megtölteni minőségi tartalommal. Volt ennek jó hozadéka is, hiszen a korlátainkat feszegettük, új utakat kerestünk.

– A húsvét a feltámadás, megújulás szimbóluma. Akárcsak tavaly, idén is a gyógyulásban, pozitív irányú változásban reménykednek az emberek. Mi lenne az a húsvéti reménykeltő gondolat, amiből erőt, türelmet meríthet az elcsigázott lélek?

– Tavasz van. A természet megállíthatatlanul ébred, madárdallal és napfénnyel köszöntenek a reggelek. Nyissuk ki az ablakot, menjünk sétálni, engedjük, hogy ez a megújulás hasson ránk. Az esztendő fordult egyet, az élet megy tovább, s bár megváltoztak a körülményeink, az örök emberi értékek érvényesek maradtak. Jézust megölték, de mégsem diadalmaskodhattak felette, és az általa hirdetett igazságok felett. Minket korlátozások és szabályozások kötnek, de a lelkünk szárnyalását nem akadályozhatják, a bennünket összekapcsoló szeretetkötelékeket így is ápolhatjuk.

Idézet
Az ember képes háborúban, szegénységben, elnyomásban is túlélni, sőt megtalálni a szépet. Gondoljunk a gyerekekre, akik romok között, szeméttelepen vagy csatatéren is képesek játszani és nevetni.

Jó lenne felismernünk, hogy boldogságunk nem a külső körülmények, hanem a belső megélések függvénye. Ez segítene a húsvét őszinte, örömteli megélésében, és a mindennapok nehézségeivel való megküzdésben egyaránt.

Bár korlátozások és szabályozások kötik az embereket, a lélek szárnyalását nem akadályozhatják, a szeretet-kötelékeket így is ápolhatjuk •  Fotó: Haáz Vince Galéria

Bár korlátozások és szabályozások kötik az embereket, a lélek szárnyalását nem akadályozhatják, a szeretet-kötelékeket így is ápolhatjuk

Fotó: Haáz Vince

– Mi az, ami a hívekkel való kapcsolattartás szempontjából gyökeresen megváltozott a járvány alatt? Mit tapasztal, a lelkész hogyan nyújthat lelki kapaszkodót mindazoknak, akiket a félelem, szorongás, reményvesztettség fenyeget?

– A lelkésznek először is be kell látnia, hogy ő is ember, fél, szorong, reményvesztett, mint mindenki más. Ha ezt sikerül felismernie, elkezdhet dolgozni rajta, foglalkozni ezekkel az érzésekkel és feldolgozni a saját traumáit. Szerintem ez az alapja annak, hogy másokon is segíthessünk. Sok lelkészkollégám lelki gondozást vagy pasztorálpszichológiát tanult a teológia befejezése után, ők talán felkészültebbek, tudományosan megalapozottabb a segítségnyújtásuk. Közülük többen már a tavalyi karantén idején felajánlották, hogy idejüket és tudásukat ingyen az ezt igénylők rendelkezésére bocsátják.

Idézet
Egy „egyszerű” lelkész leginkább azt teheti, hogy meghallgatja az őt megkeresők problémáit, empatikusan viszonyul, és komolyan veszi őket, segít a szunnyadó erőforrások felkutatásában és mozgósításában, illetve együtt imádkozik a krízishelyzetben levőkkel.

A lelkésznek állandóan elérhetőnek kell lennie: akár online, akár telefonon, de akkor is, ha az utcán megállítja valaki, és helyben elkezdi sorolni a problémáit. Ez állandó feladatunk, de szerintem a mostani helyzetben még inkább igaz. Mi nyitva tartjuk az ajtókat, s várjuk azokat, akiknek épp ránk van szüksége.

Galéria

– Említette, hogy a személyes találkozások lehetősége leszűkült, az istentiszteletek is átkerültek részben a virtuális térbe. Ezt a személyességet miként tudja pótolni a lelkész?

– Számomra a legnagyobb hiány a vasárnapi iskolás alkalmak kimaradása. A kisgyermekek vallásos, lelki nevelése, illetve a közösségi életbe való bevonása az iskolai vallásoktatás mellett főként a gyülekezeti alkalmakon kellene hogy megvalósuljon.

Idézet
Sokunk életének meghatározó élménye, hogy nagyszüleink vagy szüleink vasárnaponként kézen fogtak, és elvittek templomba. Az első élmények – legyenek jók és kellemesek vagy kevésbé azok – aztán egy életen át meghatározták az egyházhoz, gyülekezethez, vallásossághoz való viszonyunkat.

Nálunk már több mint egy éve nincsenek vasárnaponként gyermekfoglalkozások, mert nem szeretnénk a különböző iskolába és óvodába járó gyermekek találkozásával fokozni a megfertőződés veszélyét. Online alkalmakat pedig azért nem szerveztünk, mert egyrészt nem pótolnák a személyes találkozást és közösségi élményt, másrészt a kisgyermekek így is túl sok időt töltenek képernyő előtt. Itt például pótolhatatlan hiányosság marad. Vannak más alkalmak, amiket meg tudtunk szervezni online vagy távolságtartással, a gyűlések, megbeszélések és előadások például így is gördülékenyen tudnak működni, de a személyes beszélgetések, az együttlét elmarad, s ezáltal mindig egyfajta keserű hiányérzettel maradunk.

Idézet
Az istentiszteletek átkerülése a virtuális térbe sok érdekességet hozott magával. Kialakultak az „istentisztelet-turisták”, akik vasárnaponként nemcsak a saját lelkészüket hallgatják, hanem bármely más, közeli vagy távoli templomokban elhangzó istentiszteleteket.

A személyességet – tapasztalatom szerint – nem tudjuk pótolni. Várjuk már nagyon a korlátozások nélküli találkozásokat, az öleléseket és a kézfogásokat. Várjuk, hogy megtapasztalhassuk újra a közösség megtartó és felemelő erejét. Ünnep volt, amikor hosszú szünet után megnyithattuk a templomot, s még nagyobb ünnep lesz, ha a templompadok megtelhetnek félelem nélkül, felszabadultan együtt imádkozó emberekkel.

Galéria

– Négy fiúgyerek édesanyja, férje is lelkész. Miként zajlik a családban a húsvéti lelki készülődés, és a járvány idején ez hogyan módosul?

– A húsvéti lelki készülődés összefonódik az ünnep otthoni és gyülekezeti előkészületeivel. A takarítás, főzés, húsvéti díszítés, tojásfestés mellett nekünk lelkészekként a gyülekezet ünnepét is elő kell készítenünk, a nagyheti áhítatokkal, nagypénteki és húsvéti istentisztelettel, új formában zajló úrvacsoraosztással együtt.

Idézet
Nagyon tudatosan oda kell figyelnünk, hogy a sok tennivaló mellett pont a lényeg ne maradjon el: az ünnep egyéni, lelki megélése. Hogy a külső készülés ne ezt helyettesítse, hanem a kettő összefonódjon. A gyerekekkel beszélgetünk ilyenkor az ünnep lényegéről, együtt festünk tojást, nézzük, ahogy kikel az ünnep előtt elültetett búza.

Máskor nem kellett külön figyelnünk a vallásos nevelésükre, mert a gyülekezet többi gyerekével együtt kapták az élményt és a tudnivalókat. Most fokozottabban oda kell figyelnünk rájuk ezen a téren. Ezt ajánlom más szülőknek is. Locsolni nem mennek a fiaink. Tavaly online locsoltak: verset mondtak, amiről felvételt készítettünk, s elküldtük a legközelebbi hozzátartozóinknak. A lányoktól cserébe online piros tojást kaptak. A járványügyi helyzetre való tekintettel idén újra így tervezzük.

Idézet
A szokásokat itthon is fel lehet eleveníteni, a szép ruhát felvenni, ünnepi asztalhoz ülni. Az elmúlt év megtanított minket többek között arra, hogy házon belül sok minden megoldható, s hogy az ünnep akkor lesz az, ha akként éljük meg.

Ezzel a tanulsággal kívánok mindenkinek áldott húsvétot, szép tavaszt és reményteljes napokat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Az AUR-ral kapcsolatos bírálatokra reagált Csoma Botond: „az egész úgy kezdődött, hogy a koma visszaütött”

Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.

Az AUR-ral kapcsolatos bírálatokra reagált Csoma Botond: „az egész úgy kezdődött, hogy a koma visszaütött”
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Mínusz 10 fok alá süllyedt a hőmérséklet a Székelyföldön

Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.

Mínusz 10 fok alá süllyedt a hőmérséklet a Székelyföldön
2026. november 08., vasárnap

Újabb lendületet kaphat a kolozsvári gyermekkórház építése

Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.

Újabb lendületet kaphat a kolozsvári gyermekkórház építése
2026. november 08., vasárnap

Legyen bányászat? Népszavazás a magnéziumbánya miatt tiltakozó erdélyi községben

Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.

Legyen bányászat? Népszavazás a magnéziumbánya miatt tiltakozó erdélyi községben
Hirdetés
2026. november 07., szombat

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot

Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot
2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
Hirdetés
Hirdetés