Hirdetés

EMNT: határolódjon el a kormány alkotmánymódosító javaslatától az RMDSZ

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), felszólítja az RMDSZ-t, hogy határolódjon el a kormány alkotmánymódosító javaslatától, és kezdeményezi az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) sürgős összehívását, mivel kifogásolja a szövetség által is támogatott módosító javaslat több kitételét, és előkészítetlennek tartja az alaptörvényt módosító kormányzati kezdeményezést.

Hírösszefoglaló

2010. április 23., 14:332010. április 23., 14:33

Az EMNT pénteki közleménye szerint – amelyet Tőkés László elnök, és Toró T. Tibor ügyvezető elnök írt alá –, „megrökönyödést és felháborodást keltett” az alkotmány módosításának „előkészítetlen, szinte puccsszerű kezdeményezése”.

„Az eljárási és különféle tartalmi hiányosságokon túlmenően” az EMNT vezetősége elsősorban a módosító csomag kisebbségi vonatkozásait tartja elfogadhatatlannak. „Sajnálatosnak tartjuk, hogy az RMDSZ vezetői semmit sem tanultak az elmúlt évek tapasztalatából, és továbbra is úgy gondolják, hogy ilyen fontos kérdésekben joguk van döntést hozni az általuk képviselni vélt közösség, illetve a többi magyar politikai közképviseleti szereplő feje felett” – olvasható a közleményben.

Az EMNT vezetői hangsúlyozzák, hogy az EMEF éppen azért jött létre, hogy a magyar közösség számára fontos stratégiai kérdésekben konszenzust alakítson ki, amelyre aztán közös politikai cselekvés építhető.

A közlemény rámutat, hogy az EMEF Autonómia-Bizottsága foglalkozott az alkotmánymódosítás kérdésével, és ezt a közös fellépés egyik legfontosabb területének nevezte. A bizottság e tekintetben több fontos „sarokpontot” megfogalmazott: Románia egységének a területi-politikai közösségek szolidaritására való alapozása; regionális állam – aszimmetrikus regionalizmus; parlamentáris köztársaság; kétkamarás parlament – a területi képviseletet megvalósító felsőház; a hatalommegosztás rendjének újragondolása, korszerűsítése; a közösségi autonómiák jogállásának beépítése a hatalommegosztás rendszerébe; a kollektív jogok alkalmazásának kérdése.

Az EMNT sérelmezi, hogy a kormánynak „az RMDSZ hallgatólagos vagy cselekvő részvételével kidolgozott alkotmánymódosító csomagja egyáltalán nem vesz tudomást ezekről a szempontokról”.

A közlemény szerint a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló, évek óta halasztgatott törvénytervezet előírásaihoz képest is visszalépést jelent a kormány alkotmánymódosító tervezetének 6. cikkelye – miszerint „az állami hatóságok konzultálnak a kisebbségekhez tartozó állampolgárok szervezeteivel mindazon döntésekben, amelyek az etnikai, kulturális és vallási identitás megőrzésére, fejlesztésére és kifejezésére vonatkoznak” –, mivel „az identitást érintő kérdésekkel kapcsolatos döntések vonatkozásában az állami hatóságok sorába beépülő kisebbségi önkormányzatok helyett kisebbségi érdekvédelmi szervezetekről beszél, a döntési közjogosítványok helyett pedig csupán »konzultációról«”.

Az EMNT álláspontja szerint ez a megfogalmazás, amellett, hogy ellehetetleníti az  autonómia-törekvéseket, „lehetőséget nyújt az állampropagandának a román kisebbségvédelmi »modell« újabb »vívmányaként« való népszerűsítéséhez”.

Kiemeli a közlemény az alkotmány  62. cikkelyét módosító javaslatot is, amelynek egyik kitétele szerint „a valamely nemzeti kisebbséghez tartozó állampolgárokat csak egy szervezet képviselhet”. Az EMNT szerint ebben „ismét kísérlet történik a kisebbségi közösségek belső demokráciáját erősítő pluralizmus ellehetetlenítésére és egyes, a hatalom által kiválasztott, a román államrezon szempontjából »kényelmes« kisebbségi szervezetek képviseleti monopóliumának – immár alkotmányos – bebetonozására”.

Az EMNT felszólítja az RMDSZ illetékeseit, hogy egyértelműen határolódjanak el a Kormány ilyetén alkotmánymódosító elképzeléseitől, kezdeményezi továbbá az EMEF sürgős összehívását, és „annak keretében egy közösen képviselhető, koherens és szakszerű, az alkotmányrendszer egészére vonatkozó koncepció kialakítását”.

Mint arról korábban beszámoltunk, a kormány kidolgozta, és szerdán az államelnöknek is eljuttatta az alkotmánymódosításra vonatkozó törvénytervezetet, amelyben javaslatot tesz az egykamarás parlamentre való áttérésre és a képviselők számának háromszáz főre való csökkentésére is. Markó Béla kormányfőhelyettes, az RMDSZ elnöke azt nyilatkozta: a szövetség is szükségesnek tartja a jelenlegi parlamenti rendszer mélyreható átalakítását, de a megoldást továbbra is egy valós kétkamarás rendszerben látja. Markó szerint a kormány által kidolgozott dokumentum számos, a kisebbségek szempontjából fontos kitételt tartalmaz, ilyen például a kisebbségi szervezetek véleményének kikérésére vonatkozó cikkely is, amely az RMDSZ javaslatára került be.

Frunda György szenátor szerint sürgősen össze kell hívni a Szövetségi Képviselők Tanácsát, hogy ez a testület döntsön az RMDSZ hivatalos álláspontjáról az egykamarás, csökkentett létszámú parlamenttel kapcsolatosan. Közölte, az RMDSZ számos képviselőjével és szenátorával beszélt, és a honatyák egyike sem ért egyet a két módosítással. „Lehet, hogy a mostaninál arányosan kevesebb képviselőre van szükség, de a két felvetés közül egyikkel sem értünk egyet” – mutatott rá Frunda. A politikus azt mondta: a kormány anélkül döntött a módosításokról, hogy kikérte volna a képviselők véleményét.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
Hirdetés
Hirdetés