Emil Bocot másodszor oltották az AstraZeneca vakcinájával
Fotó: Facebook/Emil Boc
Megkapta az emlékeztető oltást az AstraZeneca vakcinából Emil Boc kolozsvári polgármester. Az elöljáró szerint az oltakozás olyan, mint a maraton.
2021. április 12., 14:242021. április 12., 14:24
2021. április 12., 14:302021. április 12., 14:30
Emil Boc Facebook-oldalán számolt be, hogy hétfőn megkapta a második adag oltóanyagot is az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár gyártmányából. Mint írta, minden „normálisan” zajlott, és megköszönte az egészségügyi személyzetnek az oltási folyamatban kifejtett munkát.
„Ez egy maraton és a végén mindannyian nyertesek leszünk” – fogalmazott bejegyzésében Boc. Hangsúlyozta, hogy az oltás az egyetlen módja a járvány megállításának, és csak ezáltal nyerhető vissza a „normalitás”, térhetünk vissza a pandémia előtti életünkhöz.
Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.
Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.
Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.
A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.
Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.
Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.
A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.
Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.
176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.
Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.
szóljon hozzá!