2009. február 19., 09:012009. február 19., 09:01
A razzia során tizenhárom, több országban is körözés alatt álló bűnözőt vettek őrizetbe, akiket emberkereskedelemmel gyanúsítanak. A hatóságok szerint a gyanúsítottak Romániából Németországba, Hollandiába, Belgiumba és Olaszországba is vittek át szükséges úti okmányokkal nem rendelkező személyeket. Emellett rablással, zsarolással, valamint gyilkossági kísérlettel is gyanúsítják őket.
Az átkutatott 19 lakás egyike Billéd község szociáldemokrata párti tanácsosáé, Lucian Torjé, akinek testvérét, Ovidiu Torjot visszaeső bűnözőként tartják nyilván. Őt nemrég adták ki Romániának a német hatóságok, ahova azért menekült, mert korábban emberkereskedelem miatt eljárást indítottak ellene.
Ştefan Negrilă, a rendőrség szervezettbűnözés- és terrorizmusellenes főosztályának (DIICOT) Temes megyei igazgatója szerint a házkutatások során önvédelmi eszközöket és szúró-, valamint vágófegyvereket is találtak. A rendőrségi akció alatt útzárlatot rendeltek el Temesvár kijáratainál, hogy megakadályozzák a gyanúsítottak elmenekülését.
A rendőrség Lucian Torj lakását is átkutatta, és a többórás akció után a férfit letartóztatták. Felesége azt nyilatkozta az újságíróknak, hogy a rendőrök nem találtak semmit, ami felhasználható lenne férje ellen. Torjot a PSD tegnap kizárta soraiból, azzal indokolva a döntést, hogy „nem tolerálják az ilyen jellegű viselkedést”.
Kifejtették, a döntés független attól, hogy bűnösnek nyilvánítják vagy sem, és mindazoknak, akik politikai karrierjét egyengették, a politikai testületnek kell számot adniuk erről. Leontin Duşă, Billéd polgármestere azt nyilatkozta, hogy Torj a pártlista révén lett tanácsos, hisz a településen jól ismerik.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.