
Fotó: Facebook/Forumul German Sibiu
Elutasította a meghívást a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) februári kongresszusára Paul-Jürgen Porr, a Romániai Német Demokrata Fórum (FDGR) elnöke, akinek álláspontját a kisebbségi szervezet a közösségi oldalán hozta nyilvánosságra szerdán.
2019. január 23., 16:592019. január 23., 16:59
2019. január 23., 18:362019. január 23., 18:36
A rövid közlemény emlékeztet, hogy az RMDSZ február 22-én és 23-án tartja Kolozsváron 14. kongresszusát.
Porr az elutasítás indoklásaként közölte:
Az elnök további sikereket kívánt az RMDSZ-nek a két román kormánykoalíciós vezető, Liviu Dragnea és Călin Popescu Tăriceanu társaságában.
Porr 2013 óta elnöke az FDGR-nek, amelyet korábban Klaus Johannis államelnök vezetett tizenegy éven keresztül.
Johannist 2000-ben választották meg Nagyszeben polgármesterévé, két évvel később pedig a német kisebbségi szervezet élére, ahonnan azt követően mondott le, hogy az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) felkínálta neki az államelnök-jelöltséget. Johannis 2014-ben győzött az elnökválasztáson, ahol a romániai magyarok nagy többségének a szavazatát is megszerezte. Az RMDSZ szerint azonban ezt
Az elmúlt három évtizedben az RMDSZ és az FDGR álláspontja a román kisebbségpolitikával kapcsolatban rendszerint eltért egymástól. Porr legutóbb szombaton egy szászmedgyesi konferencián jelentette ki, hogy
Az RMDSZ februári tisztújító kongresszusán elnököt fognak választani, a januári jelentkezési határidő lejártáig egyedül Kelemen Hunor jelenlegi elnök iktatta jelöltségét a szövetségi elnöki posztra.
Elnézést kell kérni az emberektől Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a kormány által foganatosított adóemelések miatt. A szövetség politikusai hosszú ideje azt hangoztatják, hogy nem értenek egyet az adóemelésekkel.
Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Szatmárnémetiben és Hódmezővásárhelyen.
Kolozs megyei egészségügyi karavánt indít a KIFOR az egyik kincses városi klinikával közösen: a kezdeményezés célja, hogy vidéki településekre is eljuttassa a megelőzéshez szükséges tudást és alapvető egészségügyi szolgáltatásokat.
Kolozsváron nem találtak új leprás esetet és gyanús beteget a hatóságok annak az epidemiológiai vizsgálatnak keretében, amelyet egy luxus SPA két ázsiai származású alkalmazottjának decemberi leprás megbetegedése után indítottak.
Néhány tucat diák tüntetett csütörtök este a kolozsvári BBTE főépülete előtt a következő tanévtől esedékes tandíjemelések miatt. A tiltakozó diákok szerint az egyetem vezetésének döntései nemcsak a jövőbeli hallgatókat érintik.
Csütörtök este őrizetbe vettek a Kolozs megyei Egeres községben egy 38 éves, Krassó-Szörény megyei sofőrt, aki a délelőtti órákban halálos közlekedési balesetet okozott a Gyerőfalva és Körösfő közötti országúton, majd elmenekült a baleset helyszínéről.
Illegális hüllő- és póktenyészetet fedeztek fel a Bihar megyei környezetőrök és rendőrök egy vaskohsziklási tömbházlakásban, egy 12 négyzetméteres szobában.
A fiatalok számára 2026 első felében ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzési lehetőséget kínál a Romániai Repülőklub a kolozsvári „Traian Dârjan” Területi Repülőklubon keresztül.
Visszakerült a napirendre a szamosfalvi fürdő újjáélesztésének projektje: előrelépés történt a kolozsvári turisztikai fejlesztést érintő zonális területrendezési terv elfogadtatási folyamatában.
Az Erdélyi Református Egyházkerület 2026-ot a gyermekek évének nyilvánította, mert meggyőződése szerint az egyház jövője a legfiatalabb nemzedék hitben való megszólításán és megtartásán múlik. A gyermekek éve keretében számos rendezvényt szerveznek.
2 hozzászólás