2011. augusztus 08., 07:372011. augusztus 08., 07:37
Emlékeztetnek, hogy egy ilyen jellegű és méretű beruházás feltételezi az adott környezetbe való elhelyezés alapos vizsgálatát, és tudomásuk szerint ebben az esetben ez nem történt meg. „Alapvető követelmény, hogy építészeti szempontból egy koherens alkotás jöjjön létre. A médiában közölt vázlatterv és a kivitelezést dokumentáló fotók alapján egy Krisztus-szobornak és -kilátónak a giccs fogalmát kimerítő ötvözését látjuk” – áll a bizottság tagjai, Albert Márton építész, Berszán Ruxandra építész, Bogos Ernő építész, Csák László közgazdász, Demeter László biológus, Korodi Szabolcs építész, Köllő Miklós építész, Lukács Péter út-hídépítő mérnök, Márton Ildikó építész, Máthé Zoltán építész és Szép Róbert geológus mérnök által aláírt dokumentumban.
A szakemberek szerint a Krisztus-szobor és -kilátó egyetlen eddig ismert engedélyezési dokumentuma a területrendezési bizonylat (certificat de urbanism), melyet az övezeti rendezési tervnek (PUZ) kellett volna megelőznie. Mint írják, emellett szükséges a környezetvédelmi és a kulturális minisztérium engedélye, valamint a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek és más intézményeknek a jóváhagyásai. „Önök egyértelműen elutasító választ kaptak a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség egyházművészeti bizottságától” – áll a bizottság állásfoglalásában, mely szerint a többi engedély beszerzése még el sem kezdődött, ahogy az sem nyilvánvaló, hogy ki felügyeli a munkálatokat. „Ki az építész és ki az urbanisztikai szakértő, akik vezető tervezőkként a projektet irányítják, és ily módon felelősséget vállaltak a beruházás műszaki megalapozottságáért és társadalmi, gazdasági, környezeti minőségéért?” – teszik fel a kérdést a szakemberek, akik „ebben a méretben és formában” a javasolt szobrot elfogadhatatlannak tartják. Hozzáteszik, bár nyitottak a javaslat megvitatására, elvetik az utólagos beleegyezés lehetőségét. „A Székelyföld vonzerejét, beleértve a turisztikait is, javarészt az érintetlen táj, az abba simuló épített környezet, az emberléptékűség, a hagyományos tájhasználat jellemzi. Ennek védelme és szerves alakítása alapját képezi a bizottság munkájának” – hangsúlyozzák a szakemberek.
Mint arról beszámoltunk, a Zavaczky Walter székelyudvarhelyi szobrászművész tervezte Jézus szíve kilátó ötlete a bogárfalvi Protemp Alapítványtól származik, célja pedig, hogy a Székelyföldre csalogassa a turistákat. A 22 méter magas Krisztus-szobor rozsdamentes acélból készül, összköltsége meghaladja a kétszázezer eurót. Ezt többnyire farkaslaki vállalkozók fedezik, az avató ünnepséget augusztus 21-ére tervezik. Az alkotás hírére internetes portálokon élénk vita alakult ki, sokan ízléstelennek találják, pléhkrisztusnak gúnyolják a szobrot. Tamás József segédpüspök lapunknak korábban úgy nyilatkozott, bár az egyház nem adta áldását a monumentális alkotásra, nem is tiltotta meg kifejezetten annak felállítását.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!