Hirdetés

Eltűnt a kétnyelvű településtáblák egy része Szatmár megyében

Eltűntek a magyar helységnévtáblák a 19-es számú országút 55 kilométeres Szatmár megyei szakaszáról Piskolt és Szatmárnémeti között. Az útkarbantartó vállalat szerint sajnálatos mulasztás történt, és igyekeznek kijavítani a hibát.

Végh Balázs

2011. február 11., 09:222011. február 11., 09:22

Az időjárás enyhülése lehetővé tette az osztrák Strabag útépítő cég munkásainak, hogy folytassák a tavaly nagy erőkkel megkezdett 19-es számú országút javítási munkálatait. A cég gyakorlatilag újraépítette az említett útszakaszt, amely mentén a napokban új útjelzőket is felszereltek. Az elrozsdásodott gyalogátjárót jelző táblák és egyéb közúti információhordozók mellett a települések be- és kijáratait jelző táblákat is újakra cserélték.

„Meglepetten vettük észre, hogy a korábban kihelyezett kétnyelvű településtáblánk egyik napról a másikra eltűnt, és helyette egynyelvű, nyilván román határtáblák kerültek a községközpont kijárataihoz” – közölte lapunkkal Bartha József, a Szatmárnémeti mellett fekvő Szamosdob alpolgármestere, aki szerint a magyar nemzetiségű lakosok közérzetének jót tett, hogy a községközpont határában elhelyezett táblákon anyanyelvükön is olvashatták településük nevét. „A községhez tartozó másik magyar falu, Csengerbagos határában megvan az eredeti, kétnyelvű tábla, mert az nem a főút mellett van, így valószínűleg a karbantartók nézhettek el valamit. Bízunk benne, ez csak átmeneti hiba, és javítható” – reménykedik a településvezető, aki a környékbeliekkel egyeztetve megtudta, sem a szomszédos Kismajtényban, sem pedig a közeli Nagykárolyban nem kerültek vissza a kétnyelvű településtáblák.

Marchiş Ottó, a Nagykárolytól 12 kilométerre fekvő Mezőpetri polgármestere lapunknak elmondta, náluk a 2001/215-ös számú törvényrendelet hatálybalépése óta háromnyelvű tábla hirdeti az utazóknak, milyen településre érkeztek, ugyanis mind a magyar, mind a sváb lakosság számaránya meghaladja a 20 százalékot. „Ez a tábla a polgármesteri hivatal tulajdona volt, és eltűnt, helyette új, csak román nyelvű településtáblánk van. Azt gondoltam, hogy biztosan még nincsenek kész a magyar és német nyelvű jelzők, és addig csak a románt szerelik fel, de napok óta nem történik változás, így kénytelen leszek panaszlevelet írni a karbantartással megbízott Országos Útügyi Hatóságnak” – tette hozzá a petri politikus.

A Krónika a 19-es út melletti Bihar megyei települések önkormányzatait is megkereste telefonon, de ott nem tapasztalták a jelenséget. „Nálunk és a szomszédos falvakban is még a régi táblák vannak kitéve, valószínűleg még nem jutottak el eddig a munkálatokkal. Jó, hogy értesültünk a jelenségről, oda fogunk figyelni rá” – fogalmazott Bordás Ká-roly, Értarcsa polgármestere. Érmihályfalván sem cseréltek még táblát, és valószínűleg nem is fognak, ugyanis már figyelmeztették a céget a tévedésre. A probléma gyökere Petru Ardelean szerint egy sajnálatos tévedésben rejlik.

Az Országos Útügyi Hatóság Szatmár megyei igazgatója arról számolt be, hogy a 19-es országút teljes szakaszát a Strabag kezeli, és amíg nem történik meg a nyár közepére betervezett átvétel, minden ideiglenesnek tekinthető, és minden felelősség a kivitelezőt terheli. „Jeleztük a panaszokat, és a cég azzal magyarázta a félreértést, hogy egy Suceava megyei alvállalkozóra bízta a táblák beszerzését és kihelyezését. Mivel azok rosszul értelmezték a feladatot, csak egynyelvű táblákat készíttettek” – részletezte a mérnök, aki hozzátette, a kihelyezett táblákat minden érintett településen kicserélik a törvény szerint megszabott módon, ám ehhez időre van szüksége a cégnek, ugyanis újra le kell gyártatnia valamennyit.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot

Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot
2026. október 15., csütörtök

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
Hirdetés