2011. február 15., 09:492011. február 15., 09:49
Mint arról beszámoltunk, Nagyvárad nyugati és északi lakónegyedeit, valamint a belváros egy részét valamivel több mint egy hete pernye lepte be, amely feketére festette a megyeszékhelyet borító hóréteg felszínét. A szennyezés a város északnyugati határán álló, szénnel fűtött hőerőműtől eredt. Abos Gábor a Krónikának elondta: amint tudomást szerzett a történtekről, azonnal a helyszínre küldte helyben dolgozó kollégáit, akik húszezer lejes bírságot szabtak ki a hőerőműre a szén-dioxid-kibocsátás 2010-re engedélyezett mértékének túllépése miatt.
Az erőmű az önkormányzat EU-s pénzből finanszírozott nagyszabású projektjének köszönhetően, az ígéretek szerint, két éven belül áll át környezetbarát technológiára. A szakembert megkérdeztük, addig a váradiak kénytelenek lesznek-e folyamatosan belélegezni az egészségre káros anyagokat? Nincs valamilyen megoldás a hőerőmű kéményén folyamatosan kiáramló füst szűrésére?
Abos Gábor azt mondja, bár a vizsgálat beszélgetésünkkor még nem zárult le, valószínűnek tartja, hogy az ilyen nagymértékű szennyezés nem folyamatos, az állandó lerakódástól tehát nem kell tartani, ám azt aláhúzta: nem kívánja szépíteni az ügyet, hiszen a fekete hóról készült, hozzá is eljuttatott fényképek önmagukért beszélnek. Mint elmagyarázta, a romániai hőerőművek, köztük a váradi is 2013-ig köteles környezetbarát technológiára váltani, az átállás szakaszai pedig dátumokra bontva szerepelnek a működési engedélyben. Azt azonban megjegyezte, az engedélyekben szerepelni szokott egy kitétel, amely szerint egy évben egyszer kötelező kitakarítani a szénnel működő erőművek berendezését, amelynek során hirtelen több szennyező anyag kerül a levegőbe, mint máskor. Ilie Bolojan polgármester egyébként lapunk kérdésére megígérte: a március elsején kezdődő tisztasági kampány során a járdákon és tereken maradt pernye eltakarítására külön figyelmet fordítanak majd.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.