Elöregedve újjászülető falu

A visszásnak is tűnő sokszínűségben a Kárpát-kanyar, pontosabban a Bodzai-hegyek ölelésében meghúzódó, az erdélyi falvak legtöbbjéhez hasonlóan elöregedett Bikfalva arra törekszik, hogy saját örökségét felhasználva, újra régi fényében pompázzék. A Sepsiszentgyörgytől mindössze tizenöt kilométerre elhelyezkedő, alig háromszázötven lelket számláló, kúriáiról és udvarházairól híres magyar falut az elmúlt években fedezték fel maguknak a tehetősebb háromszékiek, brassóiak és külföldiek. Ennek következtében Bikfalva mára „hétvégi paradicsommá” vált, ahol vállalkozók, orvosok, ügyvédek és tanárok vásároltak és újítottak fel kúriákat, vagy építettek házakat.

A Háromszék és Barcaság határán lévő sepsiszéki falu a Háromszék déli határát őrző települések egyike volt a 19. században. A hivatalosan először az 1334. évi pápai tizedjegyzékben említett települést bő száz évvel ezelőtt még hivatalnokok, állami tisztviselők és középnemesek lakták. Ma pedig újabb tartalommal igyekeznek feltölteni a formát mindazok, akik a közösség életében cselekvő szerepet vállalnak. Olvassa el  riportunkat!

Háromszék első turisztikai településévé nyilváníthatják a kúriáiról híres Bikfalvát

Elöregedve újjászülető falu

Hétvégenként szinte megduplázódik a Kovászna megyei Bikfalva lakossága: több száz nyaraló-tulajdonos érkezik barátaival a településre, akiket a helybéliek „hétvégi bikfalviak”-ként emlegetnek. „A tizenkilencedik században még több mint ezer lakosa volt a falunak, de mára alig háromszázötvenen maradtak, és igen kevés a fiatal. Az elmúlt években viszont felfedezték maguknak a települést a tehetősebb sepsiszentgyörgyiek, brassóiak, és több külföldi is vásárolt már itt házat vagy kúriát” – mondja Sántha Imre református lelkész, aki szerint mára „hétvégi paradicsommá” vált Bikfalva. „Olyankor mindenhol szól a fülemnek kedves vagy éppen idegen zene” – mondja Sántha, aki szerint a nyaralók többsége nem kapcsolódik be a közösség életébe. Uzon nagyközség bikfalvi alpolgármestere, Ábrahám Csaba szerint a „jövevények” csak jót hoztak, hiszen tehetős emberek vásároltak vagy építettek házakat, épülnek a panziók, a megvásárolt régi kúriákat az új gazdák felújítják. Így nem mennek tönkre a régi épületek, és a lakosság is keresethez jut, hiszen a munkálatokat helyi alkalmazottak végzik.

Reneszánsz vonósnégyes kolomphanggal

Az egyik jövevénycsalád a Kerezsi tanárházaspáré. Kerezsi János, a sepsiszentgyörgyi Művészeti Gimnázium igazgatója és felesége már nem „hétvégi bikfalviak”. Tizennyolc éve vásárolták meg a Török-kúriát, amelynek egykori állapotára jellemző, hogy a hatalmas vendégszobában a régi gazda krumplit tárolt. „Az újraépítéskor minden munkafázisnál vigyáztunk arra, hogy a ház eredeti jellege megmaradjon, ezért kikértük műépítész barátaink tanácsát” – mondja Kerezsi János. Kerezsiék nyolcévi munka után költöztek be, és a falu művelődési életének fő szervezőivé váltak. Kerezsi János 34 nyilvántartott bikfalvi kúriáról tud, ezeket az örökösök vagy a tehetős vásárlók újították fel, de sajnos némelyiknek nem tartották figyelemben eredeti jellegét. Az egyik ház zsindelytetőzetét például bádogra cserélték, a másik boltíves mennyezetébe lépcsőfeljárót vágtak. „Költségesebb megőrizni a ház egyéniségét, mint újraépíteni azt, de az jöjjön ide, aki nemcsak befektetésnek, hanem otthonának tekinti a falut” – mondják Kerezsiék.

Ennek érdekében a helybéliekkel összefogva három éve megalapították a Bikkmakk Egyesületet. Ezerötszáz kötetes könyvtár mellett teleházat és e-Magyar pontot rendeztek be, megtanították az időseket világhálón levelezni külföldre ment gyermekeikkel, de a kicsik is kedvükre játszhatnak a számítógépeken. Kerezsi János és Sántha Imre éppen a június 2-ára és 3-ára tervezett Bikfalvi Napokat szervezi, amelynek keretében fúvós, menettáncos és lovas-hintós felvonulás mellett régizene-hangversenyt és képzőművészeti kiállítást is tartanak. Sántha Imre szerint a helybelieket először a kíváncsiság vonzotta a vonósnégyes- vagy a spirituálékoncertekre, majd megszerették a műfajokat, és ma már szívesen eljárnak a hangversenyekre. Kerezsiék például több éve saját portájukon adnak otthont a reneszánsz napoknak. Kinyitják a nagykaput, a nagyérdeműt betessékelik az udvarra, az előadók pedig a tornácon zenélnek. A hatás akkor a legvarázslatosabb, amikor a vonósnégyes előadásába belesimul az úton elvonuló tehéncsorda kolomphangja.

Ráduly István, Uzon község polgármestere szerint ilyen adottságokkal Bikfalvát hamarosan Háromszék első turisztikai falujává minősíti a kormány. Úgy véli, az épített örökségre vonatkozó elvárásoknak megfelel Bikfalva, s mert az épületek többségéből a közeljövőben panzió lesz, a település annak a kitételnek is meg fog felelni, hogy a lakosság egy része a turizmusban dolgozzon.

Bikfalva kövei

Az 1989. decemberi rendszerváltozás után Erdélyben újra napvilágot láttak a kommunizmus idején, karhatalmi parancsra bevakolt feliratok és kövek – a magyarság „születési bizonyítványai”. Így került elő a bikfalvi iskola falán az a kőtábla, amely tanúsítja, hogy volt idő, amikor az erdélyi magyar település önerejéből is képes volt építkezni, az évszázados kőtábla szerint ugyanis a tanodát a falu közössége Magyarország ezeréves fennállásának emlékére építette 1896-ban. Hogy milyen gazdasági erőt képviselt, mennyire volt tehetős a több nagy- és középbirtokos közösség lakta falu egykoron, azt a kurtanemesi udvarházak és kúriák is tanúsítják, amelyek ma már a műemlékvédelmi nyilvántartásban szerepelnek.

Ilyen ódon épület az 1793-ban épült, árkádos kőtornácával, oszlopaival pompázó Simon-ház vagy a vele egykorú, barokk ívekkel díszített Zsigmond Ödön-féle ház és a rozettás gerendákkal épített Dénes Lajos-féle lak. A szakértők szerint ezek a bikfalvi épített örökség legjelentősebb darabjai, de nem kevésbé értékes a valamivel későbbi, a 19. század elejének építészetét és hangulatát idéző Harkó-, Zátyi-, illetve az úgynevezett háromkaréjos barokk oromfallal ellátott Vén Ábrahám-féle ház sem. Nem kevésbé látványos a régen védelmi célt szolgáló református vártemplom: a patinás építmény lőréses várfalának maradványai a 16–17. századból valók, ám annak nagy részét 1863-ban, az új templom építésekor lebontották. A szintén lőrésekkel ellátott, védelmi célt szolgáló, 1450 és 1501 között épült öreg tornyot egyedülállóként tartják számon Háromszéken. Szintén becses a műkincsként számon tartott, ma is szolgálatban álló, latin és magyar nyelvű körfelirattal ellátott, 1640-ben készült harang. Egyébként a régi, késő gótikus templom helyett azért kellett 1863-ban újat építeni, mert az akkori közel 1200 lelkes gyülekezet már nem fért el a régiben. A templomépítést sürgette az is, hogy 1861-ben a gyülekezet új orgonát készíttetett, amely azonban méretei miatt nem fért el a régi istenházában. Az új hajlék azonban – Debreczeni László, Erdély templomrajzoló vándorgrafikusa szerint – a régi templom 15. és 18. századi falrészeit is tartalmazza. A kisszámú helyi románság számára 1936–39-ben bizánci kupolás ortodox templom épült.

Benkő Levente, Kovács Zsolt

Lovas jövevények

A román ajkúak bikfalvi, tágabb vonatkozásban erdélyi betelepedésének történetét egyébként humoros monda is őrzi. A szomszédos román falu, Dobolló lakosai is mosolyogva mesélik, hogy hajdanában az egyik óriás lova úgy legelt a Pójás-réten, hogy egyik lába a Bikfalva erdőrengetegében található Csiga várán, másik a Décse kövének nevezett sziklán állt. A paripa áthajolt a Kárpátok gerincén, és Havasalföld füvét harapdálta. Az alföldi román gazdák megelégelték a paripa garázdaságát, és cibálni kezdték a sörényét. Egy bögöly viszont belecsípett a paripa Erdély felől álló farába, mire a ló hirtelenjében hátrakapta a fejét, s a sörényébe kapaszkodó románokat áthajította Erdélybe.