
Fotó: Veres Nándor
A gyermekközpontú oktatásra, a pedagógusi szerepvállalásra és az online lehetőségekre fordítja egyebek mellett a hangsúlyt a következő öt évben a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ), amely hétvégi tisztújító küldöttgyűlésén fogadta el a 2016–2020-as időszakra vonatkozó programját.
2015. április 13., 17:342015. április 13., 17:34
A Szovátán tartott gyűlésen a visszajelzések és igényfelmérések alapján elfogadták a 2020-ig tartandó továbbképzések fő témaköreit: gyermekközpontú oktatás; pedagógusi szerep a változó világban; cselekvés alapú tanítási–tanulási módszerek; tehetséggondozás–felzárkóztatás–pályaorientáció és online tanítási lehetőségek, formák.
Az eseményen ugyanakkor a megyei és körzeti küldöttek egyhangúlag újraválasztották négy évre Burus-Siklódi Botondot elnöknek, továbbá Halász Ferenc partiumi, Kiss Imre székelyföldi és Virág Erzsébet közép-erdélyi alelnököt, illetve egybehangzóan elfogadták az újraválasztott elnökség által bemutatott módosított programot.
Burus-Siklódi Botond RMPSZ-elnök elmondta: a szervezet működési filozófiájának alapelvére építve – minőség, hitelesség és tisztesség –, a szövetség alapszabályzatában és programjában foglaltak szerint kívánja folytatni tevékenységét.
Az RMPSZ közleménye szerint a küldöttgyűlésen szó esett a pedagógusszövetség programjairól (Bolyai Nyári Akadémia, Erzsébet-tábor, Moldvai Csángómagyar Oktatási Program, Szülőföldön magyarul támogatási program), valamint gazdasági vállalkozásairól (Ábel Kiadó és Tokimpex Kft.) is.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
szóljon hozzá!