2011. február 10., 09:052011. február 10., 09:05
Aristotel Căncescu megyei tanácselnök tegnap, az érintett kórházak vezetőivel folytatott tárgyaláson elmondta, szerintük ez nem vezetne jóra. Ezért tervezik, hogy referendumot szerveznek, és a lakosság véleményét is kikérik az ügyben. Mint mondta, megpróbálják úgy beosztani az idén 20 százalékkal alacsonyabb megyei költségvetést, hogy mindenhova jusson, de munkájukat nehezíti, hogy ebben az évben az egészségbiztosítási pénztár is az eddiginél 20 százalékkal kevesebb pénzzel támogatja a kórházakat. A tanácselnök szerint az összevonást több lépésben, évek során kellene végrehajtani. Mint mondta, ha a tiltakozás ellenére most kerül rá sor, lemondanak a kórházak kezeléséről.
Ioan Mâzgăreanu, a gyerekkórház igazgatója szerint a kórházösszevonás mind anyagi, mind orvosi szempontból megnehezíti a munkájukat. Valeria Badea, a szülészet vezetője kifejtette, azt szeretnék, hogy az intézmény megőrizze függetlenségét, mivel nincs adóssága. Felicia Constandiş, a járványkórház vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy az intézmény három megyében – Brassó, Hargita és Kovászna – felügyeli a fertőző betegségek terjedését, és erre a Világbanktól kap támogatást, ami az összevonás után megszűnne. A szaktárca a feketehalmi, négyfalusi és viktóriavárosi kórház átalakítását is javasolta, amit az önkormányzatok szintén elleneznek.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.