2007. március 26., 00:002007. március 26., 00:00
A főállatorvos szerint a gazdáksaját használatra idén húsvétkormég hagyományos módon levághatjákbárányaikat, de a vágást kötelezőenbe kell jelenteniük a helyi állatorvosnál, ésle kell adniuk az állat azonosításátszolgáló, úgynevezett fülszámot.Ennél szigorúbb szabályok vonatkoznak azokra,akik eladásra szánják a húsvétibárányt: ebben az esetben csak engedéllyelrendelkező vágóhidakhoz fordulhatnak. Az eladásraszánt bárányra vágási ésszállítási engedélyt kell kérni ahelyi állatorvostól, csatolni kell egy tulajdontbizonyító iratot, amelynek kiállításaa helyi polgármesteri hivatalokban igényelhető. Árusítani csak engedélyezett helyeken szabad, ésa szabályok megszegése esetén 1200 lejig terjedőbírságot szabhatnak ki a hatóságok.
K. Zs.Egyeztetnek a tárcavezetővel
A megyei állat-egészségügyiés élelmiszer-biztonsági igazgatóságokvezetői és a juhtenyésztők képviselői szerdántalálkoznak Dan Motreanu mezőgazdasági miniszterrel. Atárgyalás célja egyeztetni a húsvételőtt esedékes bárányvágással és-értékesítéssel kapcsolatban felmerültkérdésekről. A tavaly decemberben kiadott 301-es számúrendelet megtiltja a kisgazdáknak, hogy a sajáttelepülésükön kívül is árusíthassákaz állati eredetű terméket. Mivel a szabályozáselégedetlenséget váltott ki a gazdákkörében, az előírások életbeléptetésétakkor hat hónappal elhalasztották.
Kulcsár Andrea
Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.
A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.
Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.
Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.
Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.
152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.
Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.
A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.
Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.
Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.