2010. március 31., 09:222010. március 31., 09:22
Az itt berendezett szabadtéri, de fedett piac tavalyelőtt készült el, áfa nélkül mintegy 581 ezer euróba került. A 2400 négyzetméteres piac alkalmas arra, hogy teljes mértékben átvegye a kolozsvári vásár feladatait, 150 kereskedőnek és termelőnek biztosít korszerű standot. Az új terület bérleti díját nem emelik a kolozsvárihoz képest, továbbra is egy lejbe kerül majd négyzetmétere.
„A viszonteladók tevékenységét szeretnénk ezzel a lépéssel kiiktatni, ha nem teljes mértékben, de legalább részben vissza tudjuk őket szorítani. A vevők így a termelőktől vásárolhatnak majd a kereskedők helyett” – nyilatkozta Alin Tişe. A tanácselnök szerint a kolozsvári városvezetőség megígérte, meghosszabbítja a 8-as buszjárat útvonalát, így a kincses városbeliek is könynyen megközelíthetik majd a piacot.
Mint mondta, az új helyszín alkalmas lesz arra is, hogy a nagy teherautók le tudjanak rakodni, és hogy a többi, nagy tételben árusító piac is innen szerezze be a mezőgazdasági termékeket. A tervek szerint április közepéig leaszfaltozzák a piacot az országúttal összekötő mintegy 200 méteres útszakaszt, ennek költsége mintegy százezer lej.
Az agrárközpont tavaly a válság ellenére jó évet zárt 2008-hoz képest, az ügyfeleik száma 28-ról 122-re nőtt, és míg tavalyelőtt 110 ezer lejes veszteséggel zártak, addig 2009-ben 121 ezer lej profitot termeltek. A nagy területen elterülő komplexum méretes raktárhelyiségeket biztosít a termelőknek, igény szerint előfagyasztják, vagy teljesen lefagyasztják a termést, sőt banánérlelőnek is helyet adnak. A 2003-ban létrehozott agrárcentrum többségi tulajdonosa a Kolozs megyei önkormányzat, a kisebbségi tulajdonrészen pedig az apahidai, dési, tordai, aranyosgyéresi, szamosújvári és bánffyhunyadi önkormányzat osztozik.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.