Hirdetés

Elkészült a székelyföldi magyar–roma konfliktusokról szóló jelentés

Mintegy 85 oldalas tanulmány készült a tavaly májusban a Székelyföldön, Csíkszentmártonban és Csíkszentkirályon kirobbant magyar–roma konfliktus okairól, következményeiről, illetve a rendezési stratégiáról, ennek egy részét csütörtökön mutatták be Marosvásárhelyen.

Máthé Éva

2010. július 02., 10:382010. július 02., 10:38

Mint ismeretes, az események után több civil szervezet, politikus és emberjogi harcos konferencia keretében foglalkozott a történtekkel. Munkájukat segítette, hogy anyagi támogatást kaptak a Nyílt Társadalomért Soros Alapítványtól. Több hónapos kutatómunka után a Magyari Nándor László, Koreck Mária, Fosztó László és Toma Stefánia alkotta kutatócsoport elkészítette az előtanulmányt, amelyet csütörtökön, Marosvásárhelyen mutattak be első ízben a roma szervezetek képviselőinek, míg pénteken Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön is ismertetik.

Magyari Nándor László szociológus szerint a kutatásnak az volt a fő célja, hogy projekteket kezdeményezzenek a konfliktusok feloldására, s a hasonló jellegű helyzetek megelőzésére. A Csíkszentkirályon és Csíkszentmártonban végzett kutatás kiegészítéseképpen, összehasonlítási alapot teremtve a Kovászna megyei Nagyborosnyó községet is górcső alá vették, ahol – bár a lakosság zöme roma nemzetiségű – nem alakult ki soha etnikai konfliktus. „A borosnyóiak sokkal nyitottabbak egymás iránt, sőt a kevés román anyanyelvű lakos iránt is. Ez sokat elmond” – sommázta Koreck Mária. Magyari Nándor László szerint mindenekelőtt arra van szükség, hogy a székelység tudatosítsa önmagában azt, hogy a Székelyföld lakosságának a 6,5 százaléka roma. „Ez a népcsoport a maga súlyos problémáival sehol nem jelenik meg például az igen dicséretes székelyföldi stratégiákban” – figyelmeztetett a szociológus. A kutatók, szakértők számára világossá vált, hogy három kérdéskör mentén lehet elindulni a helyzet javítása érdekében: tisztázni kell a tulajdonjogokat, meg kell oldani a beiskolázás kérdését, és munkahelyeket kellene teremteni a romáknak.

A jelentést összeállítók számtalan szempontból vizsgálták a két szóban forgó település életét. Úgy vélik: Csíkszentmártonban sokkal súlyosabb, nehezebben kezelhető a helyzet, mint Csíkszentkirályon. Ennek a fő okát abban látják, hogy Szentmártonban a magyar közösség is igen megosztott: a tanács öt RMDSZ-es és öt magyar polgári párti (MPP) képviselőből áll. Utóbbiak mellé sorakoznak fel a tehetősebb vállalkozók, ezek a hangadók. Ők nem akarják, hogy megoldódjék a konfliktus, egyetlen célt látnak maguk előtt, azt, hogy elüldözzék a községből a romákat, állítják a kutatók. Magyari Nándor László kérdésünkre elmondta: a két községől a roma közösségek nem tüntek el, és közben zajlanak a perek: a Romani Criss szervezet hat székely férfit perelt be a romák zaklatása miatt, a hatóságok pedig a romák illegálisan épült viskóinak az eltüntetése mellett érvelnek. Immár tíz roma otthon lebontásáról született jogerős ítélet. Az egyik ilyen, egyetlen, 15 négyzetméteres helyiségből álló viskóban például egy olyan asszony lakik kilenc gyermekével, akinek a férje börtönben ül. Nem tudni, hogy mi lesz a sorsuk.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Életveszélyessé válhatnak a hegyi túrák: hóviharokkal és rossz látási viszonyokkal érkezik a tél

A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.

Életveszélyessé válhatnak a hegyi túrák: hóviharokkal és rossz látási viszonyokkal érkezik a tél
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Újabb halasztás a györgyfalvi álépítész perében: továbbra sem jogerős a letöltendő börtönbüntetés

Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.

Újabb halasztás a györgyfalvi álépítész perében: továbbra sem jogerős a letöltendő börtönbüntetés
2026. október 18., vasárnap

„Nem ezért szavaztunk a Tiszára!”: indulatokat kavart a szilágycsehi templomnak ígért 110 millió forint kormánytámogatás

Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.

„Nem ezért szavaztunk a Tiszára!”: indulatokat kavart a szilágycsehi templomnak ígért 110 millió forint kormánytámogatás
2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
Hirdetés
Hirdetés