Elkerülhető lett volna a „világvége”?

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Kilencen elhunytak, heten eltűntek az újabb árvízben Beszterce-Naszód megyében hat, Arad, Máramaros és Szatmár megyében pedig egy-egy ember vesztette életét; hét eltűntet keresnek az utóbbi napok bőséges esőzései miatt keletkezett áradások nyomán. Az ítéletidő nyolc megyét sújtott: Beszterce-Naszód megyében csütörtökön reggelig 400, Galac megyében 123, Máramaros megyében 88, Szilágy megyében pedig 15 embert kellett kitelepíteni. 87 helységben az árvíz közel 1500 lakást és több mint 1700 gazdaságot érintett, ezek közül 36 lakóház, illetve 162 gazdaság tönkrement. Megrongálódott több mint 500 híd és átjáró, 114 kilométer községi, illetve 76 kilométer megyei út, tíz helység pedig villanyáram nélkül maradt.

Benkő Levente

Benkő Levente

2006. június 23., 00:002006. június 23., 00:00

„Nem is tudják mi volt itt. Katasztrófa, világvége” – fogalmazott Mica Oprea Beszterce-Naszód megyei alprefektus. A kormánymegbízott elmondása szerint a megyében a felhőszakadás miatt keletkezett áradás tizenegy helységet zárt el a külvilágtól, és rengeteg kárt tett mind a lakóházakban, mind az utakban, telefon- és villanyhálózatban, mind pedig a szántóföldekben. „A legnagyobb csapás azonban az, hogy hat személy elhunyt, hét pedig eltűnt” – tette hozzá Mica Oprea. A prefektúra adatai szerint az áradásban a megye legelszigeteltebb falujában, a Máramaros megyével határos Felsőilosván életét vesztette Zanarie Gãurean (61 éves), Ludovica Cocean (87 éves), Ieronim Bolbos (61 éves), Ana Bolbos (18 éves) és Daniela Mariana Bolbos (4 éves), Ispánmező községben pedig a 41 éves Ana Rodica Baias hunyt el. Hét személyt eltűntté nyilvánítottak. „A rendőrség nyilvántartásából tudjuk, hogy kikről van szó, folyamatosan keressük őket. Remélem, hogy ezeket a szerencsétlen embereket nem az ár sodorta el, mint életüket vesztett társaikat, hanem még a vízözön előtt eltávoztak a faluból” – fogalmazott Mica Oprea. Elmondása szerint a hegyek között meghúzódó falura percek alatt rázúdult a felhőszakadás, a hatalmas víz pedig rengeteg kitépett fát és szikladarabot zúdított a településre. Az egészségügyi igazgatóság egy mentőautót, egy egészségügyi asszisztenst és hatvan doboz fertőtlenítőt küldött Felsőilosvára, a bethleni kórházban pedig gyermekek, betegek és terhes asszonyok számára 40 ágyat különítettek el. Alsóilosván 80 ágyas szállást rendeztek be gyermekeknek, ugyanitt gyógyszerlerakatot létesítettek. Megkezdték a lakosság beoltását a járványok ellen, a napokban pedig öt orvost vezényelnek ki a betegek ellátására. A térségben katonákkal és erőgépekkel segítik a mentést és a kárelhárítást, kenyeret és ivóvizet szállítanak a rászorulóknak.
Vasile Blaga belügyminiszter szerint az áradásokat nem a folyók és patakok megduzzadása, hanem a hegyekből a bőséges esők nyomán lezúduló hatalmas vízmennyiség okozza. Meteorológusok szerint azonban nem annyira a lezúduló víz okozta a tragédiákat, hanem a prefektúrák és a helyhatóságok közötti kapcsolat hiánya. Ion Sandu, az Országos Meteorológiai Központ (ANM) igazgatója szerint ugyanis az időjárás-előrejelző szolgálatokat olyan felszerelésekkel látták el, amelyeknek a segítségével pontosan meg lehet állapítani, hogy melyik körzetben mikor és mekkora csapadék várható. „Ezeknek a méréseknek a nyomán azonnal kiküldjük a vészjelzéseket, amelyeket azonban tapasztalataink szerint a legtöbbször nem vesznek komolyan a hatóságok” – magyarázta Ion Sandu. Az ANM igazgatója azzal támasztja alá állítását, hogy az utóbbi egy hét alatt 116 ilyen figyelmeztetést küldtek az ország minden érintett prefektúrájának, de a kormánymegbízotti, valamint a polgármesteri hivatalok közötti kommunikáció hiánya mégis oda vezetett, hogy emberéleteket követelt az újabb áradás. Példaként Máramaros és Galac megyét említette, ahol hiába jelezték, hogy bőséges esőzés lesz, hatékony kommunikációs hálózat hiányában a figyelmeztetés hatástalan maradt. „A prefektusnak fel kell vennie a telefonkagylót, és a figyelmeztetések alapján értesítenie kell a polgármestereket, de ki házaljon, hogy az embereket figyelmeztesse, főleg esőben?” – méltatlankodik Ion Sandu.
Mica Oprea Beszterce-Naszód megyei alprefektus szerint nem ez a baj. „Ezeket a figyelmeztetéseket mindig azonnal továbbítjuk a polgármesteri hivatalok felé, sőt még a rendőrséget is bevonjuk. Felsőilosván is a rendőrség segítségével hirdettük, hogy az előrejelzések szerint felhőszakadás várható, a katasztrófa tehát nem ezen múlt, hanem azon, hogy a hegyekből lezúduló víz-, kő- és farönkgörgeteg mindent elsodort” – magyarázza az alprefektus.

Természeti katasztrófa esetén
felkészületlenek a polgármesterek
Kovács Zsolt A háromszéki polgármesterek többsége nem tudja, mit kell tennie természeti katasztrófa esetén, bár az elmúlt időszakban a megyében több ízben is pusztított az áradás. György Alfonz, a Kovászna megyei katasztrófavédelmi parancsnokság vezetője szerint a természeti katasztrófák felkészületlenül érik az önkormányzatokat, több polgármesteri hivatalban a munkaidő letelte után nincs állandó felügyelet, az üzenetrögzítőket kikapcsolják, és azt sem tudják, hogy kinek kell jelenteni a természeti csapásokat. Előfordult, hogy a prefektúra, a megyei tanács és a katasztrófavédelmi parancsnokság más-más adatokat jelentett ugyanarról az eseményről. A katasztrófavédelmi törvény arra kötelezi a polgármestereket, alpolgármestereket és az önkormányzat titkárát, hogy Bákóban elvégezzenek egy ötnapos tanfolyamot, de a háromszéki önkormányzatok vezetőinek csupán 10 százaléka tett eleget kötelezettségének, az elöljárók inkább a bírságolást választják a tanulás helyett. Dimény Zoltán berecki polgármester korábban elmondta, három személynek 51 millió régi lejbe kerül a tanfolyam, ezt az összeget nem tudják kifizetni az önkormányzat szűkös költségvetéséből, inkább kifizetik az egymillió lejes bírságot.

Gyermekáldozatok Arad és Szatmár megyében
Az Arad megyei Raj község határában csütörtökön délután megtalálták annak a kisfiúnak a holttestét, aki 20-án este tűnt el a hatalmas zivatarban. A 11 éves gyermek tetemét a mentőcsapatok találták meg a falutól néhány kilométernyire egy árokban. Vasile Mariº polgármester közlése szerint a fiút minden kétséget kizáróan a hegyről lezúduló hatalmas víz sodorta magával, amelybe bele is fulladt. A gyermek a szüleivel legeltette a jószágot a hegyoldalban, amikor hatalmas felhőszakadás keletkezett. Vasile Mariº elmondása szerint a gyermek nem sokkal az eső eleredése előtt szólt a szüleinek, hogy hazamegy. El is indult, de nem ért haza, feltételezik tehát, hogy a hirtelen felhőszakadás nyomán lezúduló ár sodorta magával. Ötven rendőr és csendőr, valamint több helybéli férfi az egész környéket átfésülve éjjel-nappal kereste a gyermeket, akinek holttestét végül csütörtökön megtalálták. Mariº polgármester közlése szerint a községben kedden este négyzetméterenként 71 literes csapadékmennyiség hullt, kilenc lakóház megrongálódott. Arad megyében több mint 2,5 millió erős lejes kár keletkezett. A prefektúra összesítése szerint a leginkább érintett helységek: Lippa, Borossebes, Ópálos, Ménes, Gyorok, Kovászi, Dézna, Raj, Háromalmás, Pécska, Szapáryliget és Peleskefalva. A Szatmár megyei Tőketerebesen egy tízéves kislányt sodort el a megáradt Kraszna, a gyermek holttestét azóta is keresik. Egy ember Máramaros megyében is életét vesztette az árvíz miatt.

Pusztítás Beszterce-Naszód megyében
A Szilágyi János prefektus által közzétett hivatalos összesítés szerint Beszterce-Naszód megyében 26 lakóház és 125 gazdaság semmisült meg, további 890 lakóház és 617 gazdasági épület pedig megrongálódott. Az ár elmosott 12,5 kilométernyi megyei utat, és megrongált további 20 kilométert, illetve tönkretett 27 kilométernyi községi utat, és megrongált közel 15 kilométert. A víz elmosott 6,5 kilométernyi utcát, 16 hidat és 182 átjárót, és közel 1500 hektár termőföldet árasztott el, amelyből 993 hektáron semmisült meg a termés. Eltűnt továbbá 225 állat, elpusztult 175 szárnyas és 10 család méh. 434 kút vize ihatatlanná vált. Több helyen megrongálódott a villanyvezeték. Gaurényben és Ciblesfalván földcsuszamlások miatt szakadt el a vezeték, ezekben a helységekben egy-két nap múlva lesz újra villanyáram. Több helység – Rakatyestanya, Felsőilosva, Egreshely, Alsóegres, Sendrojatanya, Orazina és Lonkafalva – csak részleges áramellátásban részesül az ár rongálásai miatt.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek