Hirdetés

Elképesztő bűncselekményre derített fényt a DIICOT: német fiatalokat tartott rabszolgasorban egy Máramaros megyei bűnbanda

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

Nyolc helyen végeznek házkutatást kedden a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) ügyészei a Máramaros megyei Felsővisó városban és Leordina községben abban az ügyben, amelyben több személyt azzal gyanúsítanak, hogy 12 és 18 év közötti német fiatalokat tartottak rabszolgasorban, kimerítő fizikai munkát végeztetve velük több helyi lakos gazdaságában egy úgynevezett „rehabilitációs program” keretében – adta hírül az Agerpres.

Hírösszefoglaló

2019. augusztus 27., 18:542019. augusztus 27., 18:54

2019. augusztus 27., 18:582019. augusztus 27., 18:58

A DIICOT közleménye értelmében 2014-től kezdődően 2019. augusztusáig nyolc gyanúsított személy, közöttük egy német házaspár szervezett bűnbandát alakított emberkereskedelem céljával. A gyanú szerint több, 12 és 18 év közötti német fiatalt tartottak fogva és dolgoztattak a német állampolgárok által kidolgozott és koordinált, engedélyezett „rehabilitációs program” paravánja mögött. Az átnevelő program arra volt hivatott, hogy „reintegrálja” a fiatalokat társadalomba.

A fiataloknak nem engedték meg, hogy Németországban levő családjaikkal, vagy a román hatóságokkal, sőt, bármilyen személlyel kommunikáljanak, miközben a

Hirdetés

fizikai erejüket meghaladó munkára kényszerítették őket néhány, a bűnbanda tagjaihoz közel álló helyi lakos gazdaságában, megalázó körülmények között tartották őket, éheztették és állandóan fenyegették, verték őket.

„Nevelési célzattal”  büntetésekben részesítették őket, zárkába zárták, vagy a fagyban, esőben tartották őket. A kiskorúakat emiatt komoly trauma érte, egyeseknek közülük öngyilkos szándékaik is voltak – állítják a DIICOT ügyészei.

Az ügyészek rámutatnak még, hogy

az úgynevezett szociális programot, – amelyet a német állam finanszírozott, és a német gyanúsított dolgozott ki és koordinált –  a „Projekt Maramureş” nevű szociális szolgáltatás képviseli Romániában, amelynek engedéllyel rendelkező szolgáltatója egy Nagybányán bejegyzett egyesület.

Az eddigi információk szerint azonban az egyesületnek csak formális szerepe van a projekt lebonyolításában, amelyet a munkaügyi minisztérium engedélyezett 2016. februárjától 2021. februárjáig.

A projekt hivatalos programja szerint a fiataloknak különböző szabadidős és nevelő jellegű tevékenységeken kellett volna részt venniük szakemberek – pedagógusok, pszichológusok – vezetésével.

„A valóságban az áldozatok nem folytathatták tanulmányaikat, meg kellett szakítaniuk az esetleges orvosi kezelésüket, elvették tőlük a személyazonossági igazolványukat és javaikat (főleg az elektromos készülékeket, melyekkel felvehették volna a kapcsolatot a külvilággal)” – mutat még rá a DIICOT.

A nyomozás során az is kiderült, hogy a német állam által a projektre kiutalt pénzösszegeket a bűnszervezet tagjai elsikkasztották.

A kiskorúak egy részét azonosították és ideiglenesen átadták a Máramaros megyei gyermekvédelmi hatóságnak.

A DIICOT főügyészének rendeletére az ügyészség központi szerve átvette az ügyet a Máramaros megyei ügyosztálytól.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből

Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon
2026. szeptember 22., kedd

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön

Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön
2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
2026. szeptember 20., vasárnap

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet

Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet
2026. szeptember 20., vasárnap

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút

Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
2026. szeptember 20., vasárnap

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon

Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon
2026. szeptember 20., vasárnap

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani

Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani
Hirdetés
Hirdetés