
Képünk illusztráció
Nyolc helyen végeznek házkutatást kedden a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) ügyészei a Máramaros megyei Felsővisó városban és Leordina községben abban az ügyben, amelyben több személyt azzal gyanúsítanak, hogy 12 és 18 év közötti német fiatalokat tartottak rabszolgasorban, kimerítő fizikai munkát végeztetve velük több helyi lakos gazdaságában egy úgynevezett „rehabilitációs program” keretében – adta hírül az Agerpres.
2019. augusztus 27., 18:542019. augusztus 27., 18:54
2019. augusztus 27., 18:582019. augusztus 27., 18:58
A DIICOT közleménye értelmében 2014-től kezdődően 2019. augusztusáig nyolc gyanúsított személy, közöttük egy német házaspár szervezett bűnbandát alakított emberkereskedelem céljával. A gyanú szerint több, 12 és 18 év közötti német fiatalt tartottak fogva és dolgoztattak a német állampolgárok által kidolgozott és koordinált, engedélyezett „rehabilitációs program” paravánja mögött. Az átnevelő program arra volt hivatott, hogy „reintegrálja” a fiatalokat társadalomba.
A fiataloknak nem engedték meg, hogy Németországban levő családjaikkal, vagy a román hatóságokkal, sőt, bármilyen személlyel kommunikáljanak, miközben a
„Nevelési célzattal” büntetésekben részesítették őket, zárkába zárták, vagy a fagyban, esőben tartották őket. A kiskorúakat emiatt komoly trauma érte, egyeseknek közülük öngyilkos szándékaik is voltak – állítják a DIICOT ügyészei.
Az ügyészek rámutatnak még, hogy
Az eddigi információk szerint azonban az egyesületnek csak formális szerepe van a projekt lebonyolításában, amelyet a munkaügyi minisztérium engedélyezett 2016. februárjától 2021. februárjáig.
A projekt hivatalos programja szerint a fiataloknak különböző szabadidős és nevelő jellegű tevékenységeken kellett volna részt venniük szakemberek – pedagógusok, pszichológusok – vezetésével.
„A valóságban az áldozatok nem folytathatták tanulmányaikat, meg kellett szakítaniuk az esetleges orvosi kezelésüket, elvették tőlük a személyazonossági igazolványukat és javaikat (főleg az elektromos készülékeket, melyekkel felvehették volna a kapcsolatot a külvilággal)” – mutat még rá a DIICOT.
A kiskorúak egy részét azonosították és ideiglenesen átadták a Máramaros megyei gyermekvédelmi hatóságnak.
A DIICOT főügyészének rendeletére az ügyészség központi szerve átvette az ügyet a Máramaros megyei ügyosztálytól.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
szóljon hozzá!