Hirdetés

Elítélik a gyűlöletkeltést – Az EMNP igennel való, az RMDSZ lelkiismeret szerinti voksra biztat a családról szóló népszavazáson

Szilágyi Zsolt és Zatykó Gyula a keddi nagyváradi sajtótájékoztatón •  Fotó: Bálint Eszter

Szilágyi Zsolt és Zatykó Gyula a keddi nagyváradi sajtótájékoztatón

Fotó: Bálint Eszter

Nemet mond a gyűlöletkeltésre és az uszításra az EMNP és az RMDSZ. Míg néppárt arra biztatja a romániai magyarságot, hogy vegyen részt a hétvégi népszavazáson, és mondjon igent arra, hogy a család alapját egy férfi és egy nő szabad akaratnyilvánításából létrejött házasság jelenti, addig a szövetség is részvételre buzdít, ám a választópolgárok lelkiismeretére bízza, hogy ki miként voksol.

Bálint Eszter

2018. október 02., 18:582018. október 02., 18:58

Azt kérjük a romániai magyar közösségtől, hogy október 6–7-én menjenek el a család meghatározásáról szóló népszavazásra és szavazzanak igennel – buzdította voksolásra a polgárokat kedden nagyváradi sajtótájékoztatóján Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke és Zatykó Gyula, az alakulat alelnöke. Szilágyi emlékeztetett, az EMNP már egy múlt heti közleményben is arra biztatta a magyarokat, hogy mondjanak igent a családra és a házasságra, ezt pedig most azzal egészítette ki, hogy

mondjanak igent a szeretetre is, ám mondjanak nemet a gyűlöletkeltésre és a kirekesztésre. A kampány ugyanis – tette hozzá – károsan elfajult, gyakran gyűlölködésbe fulladt.

Hirdetés

„Ha 3,2 millió állampolgár kéri egy népszavazás megtartását, akkor azt a voksolást meg kell szervezni. Ez a demokrácia próbájaként is értelmezhető” – fogalmazott a néppárt elnöke, aki szerint most esély nyílik a család értékének a megerősítésére. A politikus kitért ugyanakkor arra is, hogy az államnak választ kell adnia a társadalmi realitásra, így a kormány feladata, hogy amint lecsengett a referendum, törvényben szabályozza a bejegyzett élettársi viszonyt.

korábban írtuk

Népszavazás: közel 19 millió szavazópolgárt várnak az urnák elé
Népszavazás: közel 19 millió szavazópolgárt várnak az urnák elé

Az ország területén 18.662, míg külföldön 377 szavazókörzetet alakítanak ki a család alkotmányos meghatározásának módosítására kiírt október 6-i és 7-i népszavazásra. A referendumra 18.951.721 szavazati joggal rendelkező állampolgárt várnak.

Meglátása szerint

világos és egyértelmű jogi szabályozásra van szükség, hogy végre „rendezett körülményei” legyenek az öröklésnek, az adózásnak vagy épp a gyámjogoknak.

Hiszen – fűzte hozzá – amíg ez nem történik meg, addig az érintettek csak a bírói méltányosságban bízhatnak. Szilágyi szerint ugyanígy világos jogszabályokat kell megalkotni azon családok számára is, ahol a nagyszülők vagy csak egy szülő neveli a gyermekeket, esetleg gyermektelen párokról beszélünk.

„Egy békés társadalomnak minden közösséghez és kisebbséghez elfogadóan kell viszonyulnia, hiszen az azokat alkotó állampolgárok törvénytisztelő, adófizető emberek, s itt természetesen nem csak felekezeti és nemzeti kisebbségekre gondolunk.

Idézet
A regisztrált élettársi kapcsolat jogi kereteinek konkretizálása és szabályozása megoldást adhat sok, egyelőre még el nem döntött kérdéshez, s bízunk benne, hogy megbékélést is eredményezhet. Ez utóbbit különösen fontosnak tartjuk, s még ha nem is értünk egyet mindenben, nincs helye közöttünk az intoleranciának”

– jelentette ki Szilágyi Zsolt, majd hozzátette: álláspontjuk kialakításakor megvizsgálták a magyarországi modellt is, melyet inspirációs forrásnak tekintenek, s amely szintén az alaptörvényben foglalkozik a család intézményével, de a törvény a bejegyzett élettársi kapcsolatot is elismeri, melynek konkrét jogi- és gyakorlati következményei is vannak.

A néppárt elnöke emlékeztetett ugyanakkor arra is, hogy az EMNP mellett a Magyar Polgári Párt (MPP) is arra buzdítja a romániai magyarságot, hogy vegyenek részt a népszavazáson, és szavazzanak igennel. Hozzátette: az RMDSZ eközben megosztott, „négy véleménye is van, és a szavazók lelkiismeretére bízza a szavazást”.

Az RMDSZ is nemet mond az uszításra

Az RMDSZ kedden szintén állást foglalt a kérdésben.

Idézet
Az RMDSZ a romániai magyarokat mindig arra biztatta, hogy éljenek demokratikus jogukkal, és vegyenek részt a választásokon. Október 6–7-én, a család fogalmáról szóló referendumon szavazzunk lelkiismeretünk szerint”

– idézte az RMDSZ sajtóirodája Hegedüs Csillát, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnökét és Antal Lóránt szenátort. A két politikus egyúttal arra kérte a magyar közösség tagjait, hogy ne engedjenek az uszításnak, és ne adjanak teret a gyűlölködésnek.

Hegedüs Csilla kiemelte: a romániai magyar társadalom sokszínű, sokféleképpen gondolkodik, ezért az ellentétes véleményeknek is meg kell férniük egymás mellett. „Azokban a kérdésekben, amelyekben megosztott a társadalom, el kell fogadnunk, és tiszteletben kell tartanunk egymás véleményét” – nyomatékosította Hegedüs Csilla és Antal Lóránt. Az RMDSZ politikusai leszögezték: a szövetség azon dolgozik, hogy a családokat megerősítse – ehhez azonban meglátásuk szerint nem elegendő alkotmányt módosítani. „Rendeznünk kell a család fogalmát, hogy azok számára is befogadó legyen, akik nem házasságban élnek” – érveltek, rámutatva: számottevő és kiszámítható családtámogató intézkedésekre, költségvetésre, ugyanakkor a gyermekeiket egyedül nevelő szülők megkülönböztetett támogatására is szükség van.

Idézet
Olyan törvény elfogadását támogatjuk, amely mindenki számára lehetővé teszi a bejegyzett élettársi kapcsolatot”

– összegzett az RMDSZ két politikusa.

korábban írtuk

Tőkés a népszavazásról: meg kell védelmeznünk természetes biológiai identitásunkat
Tőkés a népszavazásról: meg kell védelmeznünk természetes biológiai identitásunkat

A házasság és a család törvény általi védelmében szólalt fel Tőkés László EP-képviselő az uniós törvényhozás ülésén, úgy értékelve, a Romániában rendezendő népszavazás a hagyományos keresztény házasság- és családmodell érvényét és érté

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Embercsempészek segítik Nyugatra az Ukrajnából Romániába szökő férfiakat

Egyre több ukrán állampolgár próbál Románián keresztül Nyugat-Európába jutni, miközben az embercsempészek is üzleti lehetőséget látnak a háború elől menekülők továbbszállításában. Máramaros megyében a napokban egy moldovai férfit fogtak el.

Embercsempészek segítik Nyugatra az Ukrajnából Romániába szökő férfiakat
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Nem csak a kommunizmus tette tönkre a fürdővárosokat: mi hiányzik a székelyföldi üdülőhelyek megújulásához?

Egy új medence még nem éleszt újjá egy fürdővárost. Szabó Tekla művészettörténésszel a Monarchia korabeli székelyföldi fürdőhelyek megújulásának akadályairól, az örökségvédelem és a mai vendégigények összehangolásáról beszélgettünk.

Nem csak a kommunizmus tette tönkre a fürdővárosokat: mi hiányzik a székelyföldi üdülőhelyek megújulásához?
2026. november 03., kedd

Országos razzia, több mint ötszáz házkutatás: Maros megyei rendőrök csaptak le a facsempészekre

Tizennégy házkutatást tartottak három megyében kedd reggel egy nagyszabású, illegális faanyagszállítással kapcsolatos büntetőügyben. A Maros megyei rendőrök által irányított akció során tíz szállítójárművet és kétezer köbméter faanyagot helyeztek zár alá.

Országos razzia, több mint ötszáz házkutatás: Maros megyei rendőrök csaptak le a facsempészekre
2026. november 03., kedd

Alacsonyan szállnak a gépek Arad felett, ideiglenesen átirányították a temesvári repülőtér légiforgalmát

Három hétre bezárt hétfőn a temesvári repülőtér a kifutópályánál zajló felújítási munkálatok idejére. A temesvári járatokat november 22-ig az aradi repülőtér szolgálja ki.

Alacsonyan szállnak a gépek Arad felett, ideiglenesen átirányították a temesvári repülőtér légiforgalmát
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Ingyenes iránytű a munkaerőpiaci útvesztőben: kolozsvári magyar fiatalok segítik a friss diplomásokat

Romániában évtizedes mélypontra került a betöltetlen álláshelyek száma, egy állásra kétszer annyian pályáznak, mint tavaly. A kolozsvári Job Drop csoport közösséggel és ingyenes egyéni programmal segíti a friss diplomásokat a munkaerőpiaci útvesztőben.

Ingyenes iránytű a munkaerőpiaci útvesztőben: kolozsvári magyar fiatalok segítik a friss diplomásokat
2026. november 02., hétfő

Illegális autóbontókra csaptak le Maros megyében, 160 tonna hulladékot foglaltak le

Engedély nélkül működő autóbontókra csaptak le a rendőrök Maros megyében. Az országos rendőrségi akció keretében négy házkutatást tartottak, amelyek során mintegy 160 tonna, jórészt szétszerelt gépjárművekből származó hulladékot foglaltak le.

Illegális autóbontókra csaptak le Maros megyében, 160 tonna hulladékot foglaltak le
2026. november 02., hétfő

Befejeződött a csíksomlyói kegytemplom három éve tartó felújítása

Befejeződött az egyik legfontosabb Kárpát-medencei Szűz Mária-kegyhely, a csíksomlyói kegytemplom három éve tartó felújítása.

Befejeződött a csíksomlyói kegytemplom három éve tartó felújítása
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Gulyással vágtak vissza az AUR-nak a Bálványos átnevezéséről szóló vitában

Személyeskedésig fajuló, heves szóváltás robbant ki hétfőn a román képviselőházban a háromszéki Bálványos üdülőtelep átnevezése miatt. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) Bălvănișra változtatná a magyar eredetű elnevezést.

Gulyással vágtak vissza az AUR-nak a Bálványos átnevezéséről szóló vitában
2026. november 02., hétfő

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
2026. november 01., vasárnap

Sírkő sebesített meg egy hároméves kisgyereket a temetőben

Kórházba kellett szállítani egy hároméves kisgyermeket, akire vasárnap rádőlt egy síremlék a temesvári Sági úti temetőben.

Sírkő sebesített meg egy hároméves kisgyereket a temetőben
Hirdetés
Hirdetés