
Fotó: Krónika
A romániai Elie Wiesel Intézet álláspontja szerint nem minősül román legionárius (fasiszta) szimbólumnak az a kelta kereszt alakú emlékmű, amelyet a Bákó megyei Dormánfalva polgármesteri hivatala állíttatott az úzvölgyi katonatemetőbe.
2019. július 19., 18:162019. július 19., 18:16
2019. július 19., 18:262019. július 19., 18:26
A romániai holokausztkutató Elie Wiesel Intézet a Transparentnews.ro portál megkeresésére közölte álláspontját az úzvölgyi emlékművel kapcsolatban, azt követően, hogy
Az intézet szerint a körbe illesztett kereszt egész Európában elterjedt szimbólum. Elsősorban az írországi és skóciai síremlékeken jelenik meg, Romániában pedig a máramarosi síremlékeken és faragott kapukon használják gyakran.
Az intézet elismerte, hogy a két világháború között a szimbólumot Európában és Amerikában is a szélsőségesen jobboldali szervezetek használták, és az ma is az egyik legismertebb vizuális eleme például a fehérek felsőbbrendűségét hirdető mozgalmaknak.
Az Elie Wiesel intézet hozzátette azonban, hogy „az úzvölgyi emlékmű, mely keresztény sírkertben található, nem esik a fasiszta, legionárius, rasszista vagy xenofób tetteket, jelképeket és szervezeteket, valamint a háborús bűnökért és tömeggyilkosságokért felelős személyek kultuszát tiltó 2002/31-es sürgősségi kormányrendelet hatálya alá” – idézte a portál az intézet álláspontját.
Kelemen Hunor azt követően sérelmezte a román legionáriusok és mai követőik által is használt szimbólumot, hogy a román kulturális tárca utólagosan jóváhagyta az úzvölgyi román emlékmű művészi koncepcióját. A tárca korábban közölte, hogy Dormánfalva polgármesteri hivatala törvénytelenül állította ki önmaga számára az építési engedélyt a román emlékműhöz és parcellához, mert nem kérte a minisztérium előzetes hozzájárulását.
Fotó: Pinti Attila
Az úzvölgyi katonatemető ügye azt követően került a figyelem középpontjába, hogy Dormánfalva polgármesteri hivatala ez év tavaszán részben magyar katonák sírjain román parcellát hozott létre és egy kelta keresztes emlékművet valamint ötven betonkeresztet állíttatott ismeretlen román katonáknak.
A korábban magyar sírkertnek tekintett temetőt mindeddig Csíkszentmárton község gondozta. Az elnéptelenedett Úzvölgye település területét, melyen a temető is fekszik, mind Csíkszentmárton, mind Darmanesti a magáénak tekinti. A román parcella létrehozása feszültségeket keltett a román-magyar viszonyban. Június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt.

Az úzvölgyi katonatemetővel foglalkozó friss tanulmány szerint a román okmányokban név szerint is megemlített hét, románnak tekintett, Úzvölgyén eltemetett katona közül három nem a román hadseregben szolgált.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
1 hozzászólás