A Székelykocsárdon született író – sok más egykori magyar pályatársától eltérően – egy percig sem tagadta meg önmagát és politikai nézeteit: mindvégig a román nacionalista rendszer szlogenjeit szajkózta. A Román Kommunista Párt központi bizottságának póttagja többször leszögezte: Románia szuverén, független, egységes és oszthatatlan nemzetállam, ugyanakkor azt is nyomatékosította, hogy a hivatalos nyelv a román, az országgal szembeni lojalitás pedig szent.

Hajdu Győzőről olyan dokumentumok kerültek nyilvánosságra, amelyek bizonyítják, hogy nem csak kiszolgálta a kommunista rendszert, de szorosan együttműködött ennek elnyomó szervével, a Szekuritátéval is. Rendszeresen jelentett író és újságíró kollégáiról, valamint színésznő feleségei, Erdős Irma és Ádám Erzsébet pályatársairól. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház magyar tagozatának művészeit 1984-ben egyenesen Nicolae Ceauşescunál panaszolta be, mert egy mezőcsávási előadás utáni buliban elénekelték a magyar és a székely himnuszt, szerinte „sovén magatartásról téve tanúbizonyságot”.

Ha akarta, és esetleg valamiféle érdek is fűzte hozzá, Hajdu Győző a jó oldalát is képes volt megmutatni; a hatalom bizalmijaként számos emberen segített lakáskiutalásban, különböző kisebb törvénytelenségek eltussolásában, vagy útlevél megszerzésében. Segítségével 1978-ban a Magyarországra kitelepedni készülő Gyöngyösi házaspár például három nap alatt megkapta a végleges útlevelet. A távozó család vársétányi emeletes házát azonnal államosították, és kiutalták Hajdu Győzőnek…

Magatartása az 1989-es rendszerváltás után sem változott. A nép haragja elöl Bukarestbe menekült, majd írásaival szélsőséges román lapok hasábjain jelentkezett. A 90-es évek elején, az Iliescu-rezsim hathatós segítségével létrehozta az Együtt – Împreună kétnyelvű újságot. Élete legvégső időszakáig árasztotta a magyarellenes cikkeket, miközben olyan ultranacionalista román személyiségeket hozsannázott, mint Adrian Păunescu, Corneliu Vadim Tudor, Mircea Chelaru vagy Lazăr Lădariu. Egy, az „európai lelkületű magyarokhoz” címzett felhívásában Avram Iancut az 1848-as forradalom nagy nemzeti hősének nevezte.

Élete végéig magát magyar nemzetiségű román hazafinak vallotta, Trianont az igazságtétel napjának nevezte, a második Bécsi Döntést pedig fasiszta cselekedetnek. Nemrég, a Cuvântul június 14-i számában a Magyar Tudományos Akadémia által indított Lendület Trianon 100 Kutatócsoportot illette súlyos és igaztalan vádakkal, azt fejtegetve, hogy munkája Románia ellen irányul. Előrehaladott kora ellenére tavaly júniusában román–magyar vegyes párt létrehozásának alapkövét próbálta letenni. Úgy vélte, ez az „alkotmányos demokráciánk jövendő politikai szövetsége” lenne, amelyre mindkét nemzetnek szüksége van. A szlovákiai mintájú vegyes alakulat létjogosultságát azzal magyarázta az Együtt – Împreună 16 oldalas különkiadásában, hogy a jelenlegi három erdélyi magyar alakulat korszerűtlen és korellenes etnikai párt, amelyeket műkedvelő, dilettáns politikusok vezetnek, akiktől „az európai politikai kultúra olyan távol van, mint ég a földtől”. Mint vallotta, nem személyes érdekek vezényelték a vegyes párt megalapítása gondolatának felvetésére.

„Rohamosan közeledek 89-ik évemhez, csak azt szeretném, hogy az öregedés fővizsgáján méltóan tudjam magam után becsukni az ajtót. És még egyszer, utoljára elmondhassam és politikai végrendeletként nagybetűkkel leírhassam kétnyelvű kulturális lapunkban azt, amihez egész életemben igazodtam: Mindhalálig együtt szülőhazámmal, Romániával és mindhalálig együtt az én népemmel, a magyarokkal. Isten engem úgy segéljen!” – írta Hajdu Győző, aki élete utolsó napjáig, november 30-áig a Târgu Mureş, postafiók 901 címre várta a válaszokat az általa a pártalapítással kapcsolatos, két kérdéses úgynevezett közvélemény-kutatásra.