
Grezsa István miniszteri biztos
Fotó: Kormány.hu
Elhelyezték vasárnap a székelyhídi új református óvoda és bölcsőde alapkövét, a Bihar megyei városban megvalósított fejlesztés része a magyar kormány által finanszírozott Kárpát-medencei óvodaprogramnak.
2019. július 28., 18:552019. július 28., 18:55
2019. július 29., 08:032019. július 29., 08:03
Az ünnepségen jelen volt Grezsa István, a budapesti Nemzetpolitikai Államtitkárság miniszteri biztosa, aki az MTI-nek elmondta: az új létesítmény azért rendkívüli, mert Székelyhídon, az Érmellék egyik legjelentősebb magyar lakossággal rendelkező településén soha nem volt magyar bölcsőde. Az óvodában magyar nyelvű napközi otthonos két csoport is helyet kap, így visszaépül az a református oktatási intézményrendszer, amely száz ével ezelőtt a helyiek rendelkezésére állt – mondta Grezsa.
Grezsa István úgy vélte, a székelyhídi óvoda alapkőletétele fontos állomása az óvodafejlesztési programnak főleg annak fényében, hogy a nagyváradi püspökség udvarán elkészült már egy kétcsoportos bölcsőde. Az MTI kérdésére válaszolva kifejtette: azért esett a választás Székelyhídra, mert az Érmellék fontos települése, a határ közelsége pedig nagyobb kockázatot jelent az elvándorlás tekintetében, így a határ menti térségben is szeretnék megerősíteni a magyar életet, ami csak intézmények alapításával, illetve a meglévők felújításával lehetséges. Emlékeztetett arra, hogy az óvodaprogram első szakaszában elsősorban a szórványtelepülésekre koncentráltak, a második és harmadik ütemben viszont már a tömbmagyar településekre is.
A miniszteri biztos elmondta, hogy az idei és a jövő év már az új óvodák építésének jegyében telik el, tekintettel arra, hogy a tervezett több mint 450 létező óvoda-felújításból már több mint háromszázat átadtak. Közölte, hogy a 47,6 milliárd forintból 24,5 milliárd forintot fordítanak az erdélyi óvodák fejlesztésére, így Erdélyben mintegy 60 új óvodát építenek és csaknem 180-at újítanak fel. A miniszteri biztos hozzátette: az épületeken túl az óvodafejlesztéshez komoly humánerőforrás-fejlesztés is társul abban az 1664 kárpát-medencei óvodában, ahova magyar gyermekek járnak.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
szóljon hozzá!