Hirdetés

Élesen bírálta az RMDSZ-t Tőkés László

Az egyetemes magyar együttműködés rendszerének részeként az erdélyi magyar politikai élet „kategorikus imperatívusza” az összefogás – szögezte le hétvégi nagyváradi sajtótájékoztatóján Tőkés László EMNT-elnök, az Európai Parlament alelnöke.

Krónika

2011. szeptember 05., 08:052011. szeptember 05., 08:05

Az RMDSZ vonatkozásában ugyanakkor rámutatott: 2009-ben az erdélyi Magyar Összefogás jegyében valósulhatott meg egy olyan együttállás, aminek eredményeként három erdélyi magyar politikus képviselheti közösségét az Európai Parlamentben. „Az akkor létrejött együttműködés azonban az RMDSZ hibájából utóbb félbeszakadt. Az érdemi összefogás és a kizárólagos egységretorika között különbség van” – mutatott rá a püspök, példaként említve, hogy „szándékos csúsztatással élve” fel szokták róni neki a szervezet vezetői, hogy az RMDSZ színeiben szerzett EP-képviselői mandátumot, holott nem ő kérezkedett fel az RMDSZ szekerére, hanem az RMDSZ kérte fel őt a közös lista vezetésére.

„Az RMDSZ kizárólagosságon alapuló döntései továbbra is az érdemi összefogás ellen hatnak: saját korábbi álláspontjukkal homlokegyenest ellenkező nézeteket képviselve játszanak dicstelen szerepet a kudarcos román kormányban, illetve a verespataki afférban, a demokrácia eszméjének hadat üzenve akadályoztatják az új erdélyi magyar párt bejegyeztetését, ráadásul a létrejövőben lévő erdélyi Kulturális Autonómia Tanácsot is elpártosítják” – sorolta Tőkés László az Európai Parlamentben kezdődő őszi ülésszak apropóján összehívott sajtóértekezleten.

Tőkés László EP-alelnök kabinetfőnöke, Szilágyi Zsolt társaságában tekintett vissza eddigi parlamenti tevékenységére. Szilágyi emlékeztetőül elmondta: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökeként mandátumot nyert Tőkés László EP-képviselő egyszerre tagja az Európai Parlament román és magyar néppárti delegációjának, a magyar és a román küldöttségnek. A kulturális és a külügyi szakbizottságokon kívül az Emberi Jogi Bizottság tagjaként is tevékenykedik mint képviselő, de alelnökké választása óta, Schmitt Pál portfólióját megörökölve, egyaránt felel a kultúráért, az egyházi és vallási felekezetekkel való párbeszédért, a Keleti Partnerségért, valamint a nyugat-balkáni bővítésért. Tőkés László az eseményen azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy a néppárti EP-frakció támogatásával elnyert alelnöki tisztségében nemcsak a magyar, hanem a magyar–román öszszefogást és együttműködést is sürgette, ugyanakkor Románia schengeni övezethez való csatlakozása ügyének előmozdítását is szívügyének tekintette. „Egészen természetes, hogy magyarként a magyar nemzeti, román állampolgárként pedig Románia érdekeit képviseltem. Az egyesült Európában a kettő nem áll egymással ellentétben” – hangsúlyozta az alelnök.

Szilágyi Zsolt összegezte azokat a tárgyköröket, melyek meghatározták Tőkés László képviselői és alelnöki tevékenységét. Ezek közül kiemelte a Lisszaboni Szerződés vallási párbeszédre vonatkozó 17. cikkelyének az életbe léptetésére irányuló szolgálatát, az egyházak és különböző vallási felekezetek közötti párbeszédet, a kommunista múlttal való szembenézés  terén kifejtett munkáját.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
Hirdetés
Hirdetés