2011. augusztus 04., 08:432011. augusztus 04., 08:43
Az elöljárók egyetértettek abban, hogy a turizmust a két megye együtt fejleszthetné, ugyanis egy bukovinai–székelyföldi kínálat „egy csomagban” erős konkurense lehet a Prahova-völgyi idegenforgalomnak. Borboly Csaba közös munkacsoport megalakítását javasolta, hogy Hargita és Suceava megye együtt dolgozhasson ki turisztikai projekteket. „A munkacsoport havonta találkozhatna, mert számos beruházást valósíthatnánk meg közösen. Ennek az útnak a felújításával számos turistát vonzhatunk a térségbe, ami jól kiegészítené a borszéki fejlesztéseket – nyilatkozta a székelyföldi elöljáró. – Ráadásul itt, a Kelemen-havasokban tart évente a legtovább a hó, Maros, Beszterce-Naszód és Suceava megyével együtt az ország legnagyobb síparadicsomát hozhatnák létre.” A szóban forgó útból Suceava megyében 30 kilométeres a szakasz, Hargita megyében pedig összesen 31 kilométer hosszú. Borboly Csaba reményei szerint kormányzati segítséggel akár egy éven belül elkészülhet a Hargita megyei szakasz.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!