
„Ma már nem különböző autonómiatervezetekről szóló elméleti viták fontosak, hanem az, hogy legyen mögöttük politikai erő”
Fotó: Beliczay László
Az erdélyi magyar pártok és politikai szervezetek képviselői megállapodtak arról, hogy szeptember végéig cselekvési tervet dolgoznak ki a következő két év operatív együttműködéséről.
2019. július 26., 20:272019. július 26., 20:27
A közös cselekvési terv kidolgozását Szili Katalin miniszterelnöki megbízott jelentette be pénteken Tusnádfürdőn, az általa létrehozott erdélyi autonómia-kerekasztal tagjaival folytatott pódiumbeszélgetésen, amelyre a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében került sor. A cselekvés összehangolásáról egy nappal korábban egyeztek meg a pártok és szervezetek képviselői.
Elmondta: a felek abban is megegyeztek, hogy
A pénteki pódiumbeszélgetésen Szili Katalin megállapította: az erdélyi magyarság nem érheti el a kívánt autonómiáját anélkül, hogy képviselői párbeszédet folytatnának a román politikai osztállyal. Kéréssel fordult a román politikusokhoz, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz, hiszen – meglátása szerint – a magyar ügy megnyugtató rendezése Románia prosperitásához vezet.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke elmondta: az SZNT megalakulásakor azt is célul tűzte ki, hogy a Székelyföld önálló fejlesztési régió legyen, így érthető, hogy nemcsak Bukarestben, hanem Brüsszelben is próbál tenni céljai eléréséért. Arra biztatott mindenkit, hogy támogassa aláírásával a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezést.
Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke maga is a román-magyar párbeszéd fontosságát hangsúlyozta. Megállapította: a magyarok egymás között egyre többet beszélnek az autonómiáról, de a románokkal egyre kevesebbet. Sajnálatosnak tartotta, hogy az EMNT által szervezett konferenciákon csak román értelmiségiekkel sikerül párbeszédet folytatni, és a gondolatok nem jutnak el a román politikai osztályig. Hozzátette: az is hiányérzetet szül Székelyföldön, ha Magyarország és Románia külügyminiszterei találkoznak, és nincsen szó megbeszélésükön az autonómiáról.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ügyvezető elnöke az erdélyi magyar autonómiaharc három évtizedét számba véve arra a következtetésre jutott, hogy
A Magyar Polgári Párt (MPP) tagjaként az RMDSZ parlamenti frakciójában politizáló Kulcsár Terza József kijelentette: kész negyedszerre is benyújtani a parlamentben az autonómiatervezetet, és reméli, hogy ezúttal nem egyedül írja alá a törvénytervezetet, mint a 2018-as benyújtáskor.
Székely István, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető alelnöke úgy vélte: ma rosszabb a nemzetközi környezet az autonómia elfogadtatására, mint tíz vagy húsz évvel ezelőtt volt. A spanyolországi vagy Egyesült Királyságbeli folyamatok után ugyanis nehéz azzal érvelni, hogy az autonómia stabilitást hoz a térségbe. Székely István közölte: az RMDSZ döntött arról, hogy akkor nyújtja be autonómiatervezetét a parlamentben, ha azt látja, hogy legalább egy politikai alakulat támogatja, hogy érdemi vitát folytassanak a témáról.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
szóljon hozzá!