Hirdetés

Egyre jobban terjed az elektromos cigaretta használata a serdülőkorú fiatalok körében

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Egyre elterjedtebb az elektromos cigaretták és más hevített dohánytermékek használata a 13 és 19 év közötti gyerekek és fiatalok körében – hívja fel a figyelmet az egészségügyi minisztérium, hangsúlyozva, hogy a serdülőkori nikotinfogyasztás amellett, hogy növeli a felnőttkori függőség kialakulásának kockázatát, a kognitív fejlődésre is negatívan hat.

Hírösszefoglaló

2020. május 31., 15:482020. május 31., 15:48

Az Országos Közegészségügyi Intézet által az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az atlantai betegség-ellenőrzési és -megelőzési központ közreműködésével 2004 és 2018 között végzett felmérés szerint a 13 és 15 év közötti fiatalok körében jelentősen lassult az elmúlt években a cigarettafogyasztás csökkenésének üteme: míg 2013-ban 30,3 százalékkal kevesebben dohányoztak rendszeresen ebben a korcsoportban 2009-hez képest, 2017-ben alig 8,3 százalékkal jegyeztek kevesebb dohányzót 2013-hoz viszonyítva.

Ugyanakkor egyre elterjedtebb lett a serdülők körében az elektromos cigaretta használata:

Hirdetés

2017-ben az iskolások 8,2 százaléka szívott elektromos, 8,6 százalékuk pedig hagyományos cigarettát

– hívja fel a figyelmet a szaktárca a dohányzásmentes világnap alkalmából kiadott közleményében.

Míg 2013-ban az elektromos cigarettát kipróbáló fiatalok 37,8 százaléka vált rendszeresen cigarettázóvá, 2017-re ez az arány 53 százalékra nőtt. Mindössze egyévnyi marketingkampányt követően 2017-ben a 13-15 éves gyerekek egyötöde (20,6%) ismerte már a hevített dohánytermékeket, 3,1 százalékuk pedig azt mondta, hogy rendszeresen élt ezekkel az elmúlt 30 napban.

A felmérésből az is kiderül, hogy míg a felnőtt lakosság körében a 2011-ben jegyzett 26,7 százalékról 2018-ra 30 százalékra nőtt a dohányzók aránya, a 15 és 24 év közöttiek körében 22,6 százalékról 33,5 százalékra emelkedett.

Az egészségügyi minisztérium közleménye felhívja a figyelmet, hogy a nikotinfogyasztás károsíthatja a gyermekek fejlődésben lévő agyát. Rámutatnak arra is, hogy a belélegzett nikotin függőségét okoz, függetlenül attól, hogy klasszikus, elektronikus cigaretta vagy más termék révén jut be a szervezetbe. Így a már serdülőkorban dohányzók esetében sokkal nagyobb a kockázata annak, hogy rendszeresen dohányzó felnőttekké válnak – mutatnak rá.

A dohányzás csökkenti a szervezet ellenálló képességét, ami a jelenlegi koronavírus-világjárvány közepette még nagyobb jelentőséggel bír.

Sem a dohányzás, sem a belélegzett nikotin nem véd meg a koronavírussal való megfertőződéstől, sőt: a cigarettázás sérülékenyebbé teszi a légzőszervi nyálkahártyát és a tüdőt is.

Az egészségügyi minisztérium támogatja az Egészségügyi Világszervezet törekvését, amely egy új, dohányzásmentes generáció kialakítását célozza. Az idei dohányzásmentes világnapon a WHO kampánya a fiatalok védelmére hívja fel a figyelmet, akik a leginkább ki vannak téve a dohányipar manipulációjának. Világszerte évente 8 millió ember veszíti életét a dohányzás és a passzív dohányzás miatt – áll még a szaktárca közleményében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
2026. szeptember 20., vasárnap

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet

Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet
2026. szeptember 20., vasárnap

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút

Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
2026. szeptember 20., vasárnap

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon

Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon
2026. szeptember 20., vasárnap

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani

Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani
Hirdetés
2026. szeptember 19., szombat

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?
2026. szeptember 19., szombat

Csipkebogyó, nadálytő, katáng – Tények és tévhitek az őszi gyógynövénygyűjtésről szakértői szemmel

Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.

Csipkebogyó, nadálytő, katáng – Tények és tévhitek az őszi gyógynövénygyűjtésről szakértői szemmel
2026. szeptember 19., szombat

Színház és virágfesztivál: több területen is együttműködik Marosvásárhely Debrecennel

Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.

Színház és virágfesztivál: több területen is együttműködik Marosvásárhely Debrecennel
Hirdetés
Hirdetés