
Kérvényezzék gyerekeik iskolai vallásórán való részvételét – szólítják fel a szülőket a történelmi magyar egyházak vezetői.
2015. február 23., 18:542015. február 23., 18:54
A római katolikus, református és unitárius egyház vezetői emlékeztetnek, hogy a hittan már az idei tanévben választható tantárggyá válik a romániai tanintézetekben: azoknak a szülőknek, akik azt szeretnék, hogy gyerekük vallásos nevelésben részesüljön, március 6-áig kell kérvényezniük ezt.
Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek a témában kiadott közleményében Szent Ágoston másfél évezreddel ezelőtti buzdítását idézi, rámutatva annak időszerűségére: „…hogy neveljük gyermekeinket Istennek, mert akkor magunknak neveljük!”
Hangsúlyozza, hogy az egyház minden római katolikus gyermek számára biztosítja a szakképzett hitoktatót, akik az iskolai hittanórák keretében – az alapvető vallási ismeretek átadása mellett – a gyermekek hitbeli és erkölcsi nevelésére is nagy hangsúlyt fektetnek.
„Szülők, keresztszülők és bérmaszülők felelőssége, hogy a szentség-kiszolgáltatásoknál vállalt kötelezettséget, az iskolai hitoktatás és vallásos nevelés igénylésével is teljesítsék” – mutat rá az érsek azon reményének adva hangot, hogy a lelkészek, hitoktatók és az iskolák vezetőségének együttműködése révén a továbbiakban is sikerül biztosítani az iskolai hittanoktatást.
„Ne engedjünk a kényelem kísértésének! Tartsuk lelkiismeretbeli kötelességünknek lelkipásztorok, szülők és nevelők egyaránt, hogy minden gyermekünk a törvényes kereteken belül, lehetőleg anyanyelvén vegyen részt az iskolai hitoktatáson” – szólítja fel a híveket körlevelében Böcskei László nagyváradi római katolikus püspök is, hangsúlyozva a szülők gyerekneveléssel kapcsolatos feladatait.
„A keresztény szülők ezzel együtt a hitre való nevelés szép feladatát is vállalták akkor, amikor gyermekeik számára a keresztséget kérték. Most itt az alkalmas lehetőség, hogy bizonyítsuk elköteleződésünk komolyságát és kitartásunkat hitünk értékei mellett. Ne engedjük, hogy a hitet és a hitre való nevelést az ultramodern áramlat hirdetői, a hitetlenek és istentelenek a sarokba szorítsák. Álljunk ki jogaink mellett és éljünk a felajánlott lehetőségekkel azáltal, hogy gyermekeink hitoktatását igénybe vesszük az iskolai kereteken belül is” – fogalmaz a váradi püspök.
Hangsúlyozza, a lelkészeknek, hittantanároknak azon kell fáradozniuk, hogy az iskolai hittanórák vonzóak legyenek, biztató istenélményhez segítsék a diákokat.
A vallásoktatással kapcsolatos módosításokra közleményben hívta fel a figyelmet a Magyar Unitárius Egyház is, melyben az ezzel kapcsolatos gyakorlati tudnivalókat is ismerteti. „Az egyházközségi tag kötelességei: vallásos és erkölcsös életet élni, gyermekei oktatásáról és valláserkölcsi neveléséről gondoskodni; az egyházi jogszabályokat tiszteletben tartani; (…)” – idézi ugyanakkor a Magyar Unitárius Egyház Szervezeti és Működési Szabályzatát a körlevél.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szintén körlevélben hívta fel az esperesek, lelkészek, presbiterek, pedagógusok és szülők figyelmét a vallásórát érintő változásokra. „Anyaszentegyházunk hitvallásainkból fakadóan felelősséget vállal a gyermekek hitbeli nevelésével kapcsolatban. A keresztelés alkalmával szülők, keresztszülők és az egész gyülekezet fogadalmat tesz arra, hogy mindent megtesz a »gyülekezet minden gyermekének hitbeli nevelése érdekében«” – hangsúlyozta a püspök.
Az iskolai vallásórák státusának módosítását Remus Cernea független képviselő kezdeményezte, majd az alkotmánybíróság is alátámasztotta. A taláros testület úgy döntött, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően – amikor a hittanoktatást nem igénylő szülőknek kellett erre vonatkozó kérést benyújtani az iskola vezetőségéhez – ezután azoknak kell kérvényt írni, akik vallásos nevelésben szeretnék részesíteni gyerekeiket. Az ítéletnek a Hivatalos Közlönyben való megjelenésétől számított 45 napos határidő március 9-én jár le.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!