
2011. augusztus 05., 06:582011. augusztus 05., 06:58
Az ünnepeltek kifejtették, felemelő érzés számukra, hogy ismét megkaphatják a magyar állampolgárságot, amelyet lényegében visszakapnak, hisz mindketten Magyarországon születtek – Ildikó 1944-ben, a jelenlegi Maros megyében, Levente pedig 1942-ben a Szilágyságban. Veres-Kupán Enikő elmondta, a január eleje óta összeállított 2500 dossziéban összesen 3738 személy szerepel, mivel kérelmeket a családok tagjai közösen is benyújthatnak. A szatmárnémeti demokrácia-központban fél év alatt több mint hatezren kértek tájékoztatást a kedvezményes honosítással kapcsolatosan. Az elnök szerint sokan már esküt is tettek, az EMNT-nek eddig körülbelül 300-an jelezték, hogy megkapták az állampolgárságot.
Veres-Kupán ugyanakkor bejelentette: egyesületet alakítanak a Szatmár megyei magyar állampolgároknak, akik számára rendszeresen szerveznek majd összejöveteleket. Ez szerinte igen hasznos lehet a továbbiakban a különböző magyar állami okmányok kiváltásának tekintetében. Segítségükre lesz az embereknek abban is, hogy közöljék a családi állapotukban beállt változásokat a magyar állammal, mivel erről igyekszenek a lehető legpontosabb nyilvántartást vezetni.
A megyei elnöktől megtudtuk továbbá, hogy a szatmári EMNT minden szerdán indít buszt Nyíregyházára, ahol szervezetten lehet leadni a kérelmeket, augusztus 18-án pedig eskütételre is szállítanak egy csoportot. Veres-Kupán Enikő kifejtette: nagy örömükre szolgál, hogy egyre növekszik a fiatal igénylők száma. Az első három hónapban napi 200 ügyfelük volt, majd csökkenni látszott az érdeklődés, a vakáció kezdete óta viszont újra nagyon sokan fordulnak hozzájuk, elsősorban fiatal igénylők, illetve kisgyermekes családok.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!