2011. február 16., 10:092011. február 16., 10:09
Az elöljáró Călina Berceanu újságíróval közösen hozta létre a civil szervezetet, melynek célja felkarolni a megye állami intézményeiben nevelkedő 621 kiskorút. „Minden befolyásomat latba fogom vetni az anyagi források előteremtése érdekében” – közölte tegnapi sajtótájékoztatóján a tanácselnök. Elmondta: tervei szerint az egyesület éves költségvetése több százezer euró lesz, azt azonban leszögezte, kizárólag magánbefektetők, cégek támogatásából kívánja összegyűjteni a pénzt, közpénzről, például a megyei tanács támogatásáról szó sem lehet. Hozzáfűzte, a megyei önkormányzat jelenleg 97 millió lejjel támogatja a gyerekotthonokat, az alapítvány olyan feladatokat kíván ellátni, melyre az államnak nincs lehetősége.
Călina Berceanu, az alapítvány programigazgatója elmondta, személyesen keresi fel a gyerekeket, és annak függvényében szervez nekik programokat, hogy mire van szükségük.
„Sok gyermeknek már egy séta a parkban óriási élmény, hiszen a zárt intézetekben erre nincs lehetőségük” – vélekedett az újságíró. Elmondták, az alapítvány telefonos adománygyűjtést is tervez, egy hívás díja két euró lesz, a vezetékes telefonszámot a későbbiekben hozzák nyilvánosságra. A különböző képzőművészeti, sport- és más tevékenységek megszervezésében a Babeş–Bolyai Tudományegyetem diákjai és a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság segítik az alapítvány munkatársait.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.