
Fotó: Gozner Gertrud
Mihályfi László, a magyar szaktárca főosztályvezetője a Krónikának elmondta, a találkozó résztvevői arról tájékoztatták egymást, hogy a magyar és a román minisztériumok költségvetésében egyaránt megvan a fedezet a kincses városi Fadrusz-alkotás restaurálásának fele-fele arányban történő finanszírozására. Mint arról már beszámoltunk, a Mátyás-szobrot a 2006-os román–magyar kormányülésen kötött egyezmény értelmében közösen újítja fel a két ország, a restaurálás összköltsége pedig hozzávetőlegesen 800 ezer euró. „Ezáltal elhárultak a pénzügyi akadályok annak a háromoldalú megállapodásnak az aláírása elől, amelyben a két ország kulturális minisztériuma és a kolozsvári önkormányzat rögzíti a műemlék restaurálása érdekében kifejtett együttműködésnek és magának a felújításnak a feltételeit” – nyilatkozta lapunknak a magyar szaktárca Kulturális Örökségvédelmi és Koordinációs Főosztályának vezetője. Mihályfi Lászlótól megtudtuk, az OKM illetékesei csütörtökön átadták Demeter András bukaresti államtitkárnak azt a megállapodástervezetet, amelyben a magyar szaktárca kifejti álláspontját a kivitelezési tervek és a megvalósíthatósági tanulmány szerinti felújítási együttműködésről. Miután a dokumentumban foglaltakra a bukaresti kulturális tárca és a kolozsvári polgármesteri hivatal is rábólint, a három fél aláírhatja a szerződést. A csütörtöki megbeszélésen egyébként a román és a magyar minisztérium egyaránt kifejezte szándékát, hogy a megállapodást még az október végi közös kormányülés előtt szentesítsék. Mint ismeretes, ez alapján a kincses városi önkormányzat kiírhatja a közbeszerzési eljárást a Mátyás-szoborcsoport restaurálására, amely így a jövő év első felében valósulhat meg. Különben László Attila alpolgármester a napokban lapunknak elmondta: a kolozsvári önkormányzat a tervek szerint 2009 tavaszán lát hozzá a kincses város főterének teljes felújításához.
Mihályfi László főosztályvezető kérdésünkre elmondta: a két évvel ezelőtti kormányülés óta megvizsgálták annak a lehetőségét is, hogy a kolozsvári műemlék felújítási költségeit egyedül a magyar állam vállalja át, végül azonban az eredetiek szerinti, fele-fele arányban történő finanszírozás mellett döntöttek. Annál is inkább, mivel a 2006-os kormányülésen született egyezmény alapján restaurálják például a Hajdú-Bihar megyei Zsáka község ortodox, valamint Székelyderzs unitárius erődtemplomát is. Mihályfi László közölte: a zsákai műemlék restaurálási engedélye elkészült, a két ország már elkülönítette a felújításhoz szükséges összeget, és erre vonatkozóan is hamarosan létrejöhet a munkálatok elindítását célzó háromoldalú szerződés. n Rostás Szabolcs
Legkésőbb az október 21-i magyar–román együttes kormányülésen a két ország illetékes hatóságai között létrejön az a megállapodás, amely alapján Kolozsvár önkormányzata elindíthatja a Mátyás-szoborcsoport restaurálását célzó közbeszerzési eljárást. Minderről csütörtökön Budapesten folytatott megbeszélésén egyezett meg Schneider Márta, a magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára Demeter Andrással, a román Művelődési és Vallásügyi Minisztérium államtitkárával. A felek abban bíznak, hogy a Fadrusz-alkotás két éve húzódó felújítása a jövő év első felében megvalósul.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.